VASKÓ MÁRTON PÉTER VERSEI
Gyermekként
Gyermekként
mindig hős akartam lenni,
Mellvértet,
háborút, kardot szegezni.
Szeretni
egy nőt, szeretni a hazát,
rajtunk
mindig megérezni a világ nagy baját.
Gyermekként
hittem a gonosz homályt,
a
jót, hogy büntetlenül nem kelhetek át.
Féltem
a másik oldal fénytelen neszét,
az
árnyat, hogy féktelen, ha elveszti eszét.
A
büntetést, a bűnt a méltó megtorlást,
az
áruló kötelét, a tettes kántálást.
Gyermekfejjel
fejtegettem, ha Istent nem hiszem,
elfelejti
ő is, hogy én is létezem?
Kezére
ad és az ördög, kufárkodik velem,
Nem
leszek jó hát jó lesz, a gyehennán nekem.
Gyermekként
mindig hős akartam lenni,
most
már tudom hős, itt nem lehetne senki.
A lovag
S
miként szólt a mese? Ki lenne szerelmese? E vén lovagnak ki
meghajolni, nem-igen tudott,
mint később kiderült belebukott
a
büszkeségbe. Sírján fejfa nem regélte,
bőséges
tetteit, megannyi szerelmeit...
Kiket
ágyba, néhol fűbe, mezítelen ágyékkal hempergőzve, letétbe
helyezett.
Bennük
valamit hegyezett.
Így
szúróssá vált szíve, szürkébe átcsapó színe, hódításra
alkalmatlan.
A
pap eltemette, de csak halkan...