KÁPLÁR BÉLA NOVELLÁJA

Édesanyám emlékére......

Alig rikkantotta el az elsőt a tyúkól kakasa, Csonka Lajosék házában lámpák fénye
törte meg a pirkadat még sűrű sötétségét. Némi sietség támadt a házban, egy legényt Mári
nénéhez, a falu bábájához ugrasztottak. Mire Mári néne nagy lihegve megérkezett már
melegedett a víz és elő volt készítve, ami ilyenkor szükségeltetik. A jó meleg ágyából
kiugrasztott bábaasszony tette-vette a dolgát, meg is lett az eredménye, mire a hajnalpír
bekukkantott az ablakon, egy aprócska fiú egész szobát betöltő hangjával adta tudtul e világra
való megérkeztét.
Nagy volt az öröm a házba. Csonka Lajos uradalmi gépésznek és feleségének Sass
Emiliának (Nagyszüleim.) megszületett a harmadik gyermekük egy fiú, a két lány után. Az
örömteli eseményt 1898 április 18.-ai dátummal jegyezték fel református egyház
anyakönyvébe, Nagylángon.
(Nagylángot már ne keressük a térképen, mert eltűnt onnan. Túl közel voltak
egymáshoz Soponyával és addig-addig közelítettek egymáshoz, hogy Soponya bekebelezte
Nagylángot, mint aprócska halat a jóval nagyobb.)
A Csonka családba még érkeztek gyerekek, nem nagy időközökben, így született meg
Édesanyám is ötödikként, így a fent említett Lajos nagybátyám volt. A 6 gyermekes család
Nagylángon élte életét 1906-ig. Ekkor Nagyapám itt hagyta e földi világot. Nagymama
hazaköltözött a 6 gyermekkel Csősz községbe.
Lajos nagybátyámat tanítatták Székesfehérváron. Hogy milyen szakmára azt már tudni
nem lehet, amíg kérdezhettem volna nem kérdeztem. Ma már ez a lehetőség bizony elveszett
számomra.
Gyermekkoromban a szobánk falán egy fekete keretes kép függött. Két fiú tekintett le
rám a megsárgult képről. Az egyik Lajos volt katonaruhában a másik Béla volt, Édesanyám
öccse. Édesanyám sokat mesélt róluk mindkettő fiatalon költözött el egy másik, talán
boldogabb világba.
Édesanyám halála után kibontottam a képet a keretéből, a hátulján írást találtam anyám
jól ismert írásával:" Lajos elhunyt 18 éves korában 1916 október1 én olaszfronton
Világháborúban."
A császári és királyi állami adminisztráció bizonyára jobban odafigyelt a fiúk
születésére, hiszen ők szolgálatot tehettek a hazának. Ez alapján, Lajos alig múlhatott el 18
éves, amikor Császárunk és Királyunk berántotta a Nagy Háború húsdarálójába. A
székesfehérvári 17-es gyalogezred katonája lett. Bizonyára a laktanyai kiképzés után
szabadságra engedték, mert testvéreivel fényképezkedett a bogárszemű fiú. A kép hátulján
1916. VIII 5 dátum található. Nagyjából 3 és fél hónap telt el a 18. születésnapja óta.
Hogy Lajos mikor került ki az olasz frontra azt csak kikövetkeztetni lehet, levéltári
adatok nem maradtak fenn.
"A 17-esek a Világháborúban 1914-1918 "-c könyv ezt írja :"Szeptember 24.-én friss
menetszázadok érkeztek, és azokkal kiegészítik a megfogyott állományt." Ekkorra már a kint
harcolók túl vannak 7. Isonzó - csata borzalmain.
Lajos ekkor érkezhetett meg bajtársaival, ebbe a földi pokolba. Pár napig viszonylagos
csend áll be a küzdő felek között, ám utána három hétig szakadatlan tüzérségi harc keseríti a
katonáink perceit, óráit, napjait. Ekkor zajlik a 8. Isonzó - csata előkészítése. A állásainkat és
a mögött lévő terepet szakadatlan lövi az olasz tüzérség. A hadosztály ezredei tartalékban
vannak, csak éjszaka erősítgetik a lerombolt állásokat. A tüzérségi tűzhöz szinte hozzátartozik
az ellenséges repülők megjelenése is, fölűről bombázzák az állásokat. A hátrább meghúzódó,
tartalékban lévő 17-esek védekezni sem tudnak velük szembe, kavernák nincsenek, sziklák
mögött, bokrok aljában igyekeznek átvészelni a kiszolgáltatottságot.
Október 4.-én a 17-esek előre mennek leváltani a megritkított nagyváradi 4-es
honvédek csapatait, a Nova-Vas körüli állásokba. Az első nap - az olasz - iszonyú tüzérségi
tűzzel árassza el őket és eddig nem tapasztalt aknavető tűz is zúdul rájuk. A mi állásaink
hiányos védőberendezései is beomlanak, védtelenné téve katonáinkat. Még csak 4.-e van, a
leváltás csak 6 nap múlva 10.-én lehetséges ha addig kibírják a 17-esek. A katonák hullnak
rendesen, a tartalékok jönnek be erősítésnek. Az éjjel-nappal, szünet nélkül érkező nehéz
bombák elől már nem lehet elbújni. Itt mindenki tudhatta, hogy innen kivonni már nem sok
katonát tudnak, a haza, a család, több fényévnyi távolságban van, csak délibábként révedezik
fel néha az emlékezet rejtett szögletéből.
Az utolsó nap 9.-én már - már remény csillant a csodálatos módon életben maradottak
elfáradt, elfásult 17-es gyalogezred katonáink szemében.
Délután fél 6 óra tájékán elcsitul a bombatűz, az olasz gyalogság támadásba lendül. Ám
a tüzérségünk zárótüzében elakad, semmivé válik. Gyalogságunknak nem sok munkája akadt.
Tóth György t. hadnagy naplója:"1916 október 9. Már a hatodik napja annak, hogy az
ezred Nova-Vas karszti községtől jobbra a sziklaárkokban tehetetlen dühvel tűri, hogy az
ellenség szünet nélkül, gránáttal, srapnellel, bombával verje védőrségünket. Az olasz repülők
az árkok felett olyan alacsonyan szállnak, hogy szinte érzi az ember a levegő mozgását és
onnan küldik gyilkos gépfegyver golyóikat az árkokban fekvő honvédekre, akiket valósággal
végigseper.
"A (gyalogsági roham után, K. Béla) pergőtűz a pokol nem szűnt meg. Újból kezdődött és
mintha erősebb és bolondítóbb lett volna mint eddig volt. Az a pár honvéd akiket a vonalban
életben találtam, boldogan szorongatták a kezemet, mindegyik magánál akart tartani szinte
erőszakkal. Valamennyien fogcsikorgatva lesték, mikor támad az ellenség mikor tölthetik ki
hat nap alatt összegyülemlett bosszújukat azon." 1
Október 10.-én visszajönnek a nagyváradi 4-esek feltöltött csapatai az állásokba. A
székesfehérvári 17-eseket leváltják, pár nyugalmasabb nap következik számukra.
Csonka Lajos honvéd akkor már nem élt.
Október 8.-án vált el lelke a meggyötört testétől, nem sokára lett volna 18 és fél éves.
Nem ismerhette még meg a felnőtt élet boldogabbik felét, de a szenvedés bugyrából bőven
jutott neki. Csak remélem, hogy halála azonnali volt és nem szenvedett semmit.
Nagyon sokáig még várta haza a családja, minden feltűnő katonaruhában Lajost látták,
minden ajtónyitásnál azt várták belép a katona fiú, mosolygósan vidáman ahogyan szokott. Ez
azért volt mert ki hiszi el,hogy szerettére valahol idegenben ráhúzták a földet? Másrészt azért,
mert volt aki hazajött a faluba és elmondta, hogy látta Lajost egy kórházban, kötés volt a
fején, de sajnos csak távolról látta. A hírt mindenki elhitte a családból, miért ne hitte volna? A
várakozás feszültsége csak évek múlásával enyhült valamit, majd nagy sokára végleg elcsitult.
De Lajos megtette, amit megkövetelt tőle a Császárunk és Királyunk és Ausztria
érdeke, hiába várták, nem jött haza
Sokáig nyomozgattam, hol lehet a nyughelye. Azt gondoltam Édesanyám emlékének
tartozom azzal, hogy ha tudom, kiderítem szeretett bátya, földi maradványait merre, hol rejti a
föld.
A bécsi levéltár által megküldött halotti anyakönyv kivonata szerint 1916 október 8.-án
fejlövés következtében életét vesztette. Bajtársai a pokolból kimenthették holtestét, mert már
október 9.-én Zagrájci katonatemetőjében el is hantolták, a 243 számú sírba. E dokumentum
alapján kiderült, hogy Édesanyám dátum feljegyzése, nem volt jó, de a soponyai (Nagylángi)
református egyház anyakönyvében pontosak voltak a bejegyzett halotti adatok.
Az olasz területeken lévő katonatemetőket, az 1930-as években, óriási anyagi
áldozatokkal és munkával rendezték, központosították. Így a sok kicsi temető eltűnt. A
Zagrajczi temető is megszűnt, mint kiderült a Gorjanskoi temetőben (Szlovénia) nyugszanak
azok kik ide voltak eltemetve. Ott már Csonka Lajos nagybátyám megmaradt csontjai közös
sírban vannak eltemetve. 2

Jártam ott, egy szál virágot tettem a temető oltárára, nem tudván hol, merre
porladoznak csontjai. A temető egyébként a legszebbek közé tartozik, 7000 hős katonánk
végső nyughelye ez a Szent terület.
Csonka Lajos hősi halott honvéd nevét kőbe is vésték, így a csőszi I vh.-ús emlékmű is
őrzi emlékét.

1 Részlet "A 17-esek a Világháborúban 1914-1918"-könyvből
2 Felhasznált irodalom: "A 17-es gyalogezred története" Szerkesztette markosfalvi Sípos Gyula ezredes