SZALAY NETALA LÁSZLÓ VERSEI

Magány és csend

Jéghegyek érces fény-mosolyából árad az álom.
Mélybe ha szórhat jajt e kiáltás, égjen idővé!
Ágakon álmos a hajnal súlyát megkötöző fény.
Szótlan hordja a sorsom. Minden hó-puha bársony.
Szél-motozás jár zúgón. Faggyá dermed a vágy is.
Régi szerelmet idéznek a varjak. Csend-szavaló raj.
Hűlt takarónk színe éji szivárvány. Felzokogó zaj
száguld. Hangom szélvész. Messzire űzi a mát is.
Éled az érzés, mint égő nyár. Kéve a tarlón
rég-aratás színeit, jaj, hozza elém ahogy álltál.
Lelked torz tükör, öntelt érzés. Érdes e jajszó.
Meg nem hatva szerelmem fájó vágy-zokogásán
néma vagy immár. Kéj-ölelésed félve eloldón
izzik gyöngéd érintésed múlt-ragyogásán.

Mit mond, mit rejt?

pilla rebben álmosan
lelkek tánca perdül harcosan
körém gyűlnek ünnepet ülni
hűvös éjszakába repülni
csend ül lenn a városon
fényár lebben, lüktet, átoson
utcák hosszán, éjféli órán
kövek beszélnek hozzám
mit mond, mit rejt milljó' év
ősök titka, föld, tűz, zajló jég
suhog, kereng éj-csapat, hangos
árnyuk lelkembe mardos
hajnal ébred, szivárvány
fásult emlék, ködös, bús talány
nap kel, fény-jel, álmot űz
lüktess, holnapi, éji tűz

Csodálkozom

csodálkozom magamon
sorsod cipelem a vállamon
ha eléd állok, lelkeden átlátok
ténfergek kihalt utakon
magamban halkan dúdolom
hogy nélküled ha bőrig ázok
köpenyedért nem kiáltok
gondolatod betakar
lucskos, sáros az avar
cipőm orrában jeges a víz
számban keserű a tegnapi íz
vagyok-e valaki nélküled
lábamban fárad a lendület
hová futnék, szaladnék
ha nincs meg bennem a jó szándék
ezüst-fény söpör a téren át
bezártak régen a kiskocsmák
szél fútta padlások, elmúlt csókolások
szétmálló emlék, szúrós fény-szilánkok
kicsapnak szívemből a régi lángok
apró, olcsó, kis csalások
más lennék, lehetek a holnapi úton
másnapos hangok a tegnapi húron
egykedvű dallam hallgat a csendben
várok egy szavadra feszülten lesben