MILA VERSEI
Itt kezdődhet a szöveged. Kattints ide, és kezdheted is az írást. Illo inventore veritatis et quasi architecto beatae vitae dicta sunt explicabo nemo enim ipsam voluptatem quia voluptas sit aspernatur aut.
Mila
A vágyak útja
- Vágyak gémeskútjához
- vadlovak dübörgő patája vezetett,
- íjak, nyilak utat törtek,
- szélvészkén röpült a képzelet
- oda, ahol haragos zöld a fű,
- oda, ahol hal úszik az árral,
- oda, ahol jegenyefák őrt állnak.
- Hortobágy híres kilencívű hídja,
- emlékeztetsz-e a hősi múltra?
- A ma legyen a figyelmeztető:
- nem hiába lett vérrel áztatott
- a vágyak útja, ahol a győzelemnek
- oltárán kemény harccal, diadallal,
- új haza fogadta be gyermekét.
- Táltosok, jósok és a hit vezette
- a Pannon síkságig az elszánt ősöket.
- Vigyázd meg, Uram, népedet
- akkor is, ha néha tévelyeg.
Mila
Magamért teszem
- Bácskai síkság, vörösen felkelő Nap,
- nem tudhatod, az éjjel miket hazudtam,
- suttogtam halkan, forrón, hihetően,
- egyetlenem, szeretlek, kívánlak híven.
- Éltető hévtől égett, perzselt a testem,
- parázsló létünk hullámzott a légben,
- azután magamat leltem önzőn benned,
- nem volt szerelem, helyette kéjben égtem.
- Ha síkságnak vörösen búcsút int a Nap,
- újra sugdosom mindegyik hazug szavam,
- azután magamat lelem önzőn benned,
- nem volt szerelem, helyette kéjben égtem.
- Mila
- Utolsó előtti lépés
- Suba alá bújok, mint a pásztor éjjel, lelkem visszapillantó
- tükre világít a sötétben, megkérdezem önmagam: miért vagyok
- ifjúságomra oly szörnyen mérges, mint a durcás kisgyermek,
- akinek anyja mások gyermekére nevetett.
- Vágyok felidézni éveket, években az életet,
- szeretném a világba kiáltani, amit nem lehet,
- reszketek, mint a nyárfalevél, könnyem hullatom,
- mint a szomorúfűz, fájdalmat önmagamnak okozok.
- Igyekszem szívembe zárni a bánatom, mégis maradok,
- kutatok, fel sem foghatom, honnan kezdjek böngészni, a
- csecsemőkortól a mai napig homályos fátylat lebbenteni,
- az elmúlt évekbe kövesedett létemmel a tetteim megérteni.
- Most velem fekszik, velem kel fel a közelgő hópehely,
- előtte színpompába öltözteti a földet, van
- sárga, barna, rőt, vörös, lila, piros színű lomb,
- búcsút intenek, biztatóan mindegyik rám mosolyog.
- Súgta a díszruhába öltözött fa: "Ha még itt leszel
- tavasszal, kedvesem, a bimbóimat csak neked nevelem."