UGRÓ ÉVA ANNA VERSEI

Szívdal

Liget szélén fúj a hideg szél,
Keringőzik a rőt falevél.
Újra ősz lett -"Te meg Én" padon,
Magány andalog az avaron.

Muzsikus kezében hegedű,
Sírva húzza, szíve keserű.
Siratja az elmúlt perceket,
Amit soha el nem feledett.

Libbenj sóhaj, suhanj messzire,
Hozd vissza őt, repítsed ide!
Hűs arcon angyali lehelet,
Emlékek érintik a lelket.

Hópihés karácsony közeleg,
Zúzmarás parkban a köd pereg.
Ismerős padon sejtelmes pár,
Szívdaluk a végtelenbe száll.

Szerelmi etűd

Napszálltán, mily albatrosz felhő kereng,
Dermedt tüll-lepel szőttes ül palástján!
Selyem bíborfény reménytenger árján,
Éósz istennőért percenként eseng!

Hüperión kezében Napkorona,
Héliosz szekér még fenn, mindenségen...
Viharmadár elcsendesül az égen,
Megnyugszik a kény, ősi rend alkonya.

Ősz ligetén, két szempár; " Te meg én " lét,
Hűen, ott őrzi diadal szentélyét.
Titka, suhanó griffcsőrben tovaleng.

Tisztes megdicsőülés teremtményén
Örökké üdvözül; mennyei fényén
Áldott a szerelem! Óvd s dalolva zengd!

Megjegyzés:
Éósz: Görög mitológiában: Hajnal istennője.

Hüperión titán: Görög mitológiában: sokáig hordozta a Napot.

Héliosz : Görög mitológiában: mindent látó Nap istene.

Őszi szimfónia

Elmúlt a nyár, ősz suhan a fák között.
Zöld lombkoronákat már színezgeti,
Arannyal, ezüstbíborral meghinti.
Bujkál a Nap a kúszó felhők fölött.

Villás farkú kottasor dél felé szállt.
Mily üresen függ a villanyvezeték,
Talán megpihennek ott a széncinkék.
Forró nyár emléke, esőkönnyé vált.

Szél cibálja, tépázza az ágakat,
Mint démoni erő az álmainkat.
Reményből palotát építek veled.

Didereg a táj, hiányzol, úgy fázom!
Szárnyaló lelkeddel betakarózom,
Csendesen elalszom, most még nélküled.