TAKÁCS DÓRA VERSE
Írott
örökségünk
Vigyázz,
nyelvedet már
ne úgy forgasd, akár az éles szikét!
Ajkaidról
surranó, édes nektár
töltse meg gyermekeid szívét!
S ha
az utókor sötét, reménytelen,
versedtől ébredjen hit a
szívekben!
Illanó
nyomokat
hagysz a porban vagy porka hóban csupán.
Szavad
legyen örök! Ródd míves tollal,
adhass, ha búcsúzik
unokád!
Ha vénülő kezed reszketve keres,
hálával segítse
a gyermek keze!
S,
ha mint a holt költők,
nyugszunk mi is az anyaföld
ölében,
szóból font legyen koporsónk mint bölcsőnk
volt.
Csak szóvirágot fölébe.
Sírhalmainkat elfújhatja a szél,
ha
írott örökségünk örökké él...