GMEINDL MARGIT PRÓZA

Gmeindl Margit

A néni.
Minden reggel az otthon kapuja előtt vitt el az utam. Egy ideig észre sem vettem a nénit, aki a kapu melletti padon üldögélt. Ma is így lett volna, ha nem szólít meg. Megkérdezte, hogy mennyi az idő és szinte bocsánatot kérve mondta, hogy elfelejtette megnézni a szobája falán függő órát.

Így kezdődött az egész.
Én megmondtam a pontos időt és mentem dolgozni. Nem is gondoltam a nénire, hisz nem olyan érdekes az, ha megkérdezi valaki, mennyi az idő.
Délután kissé kimerülten ugyan, de talán éppen ezért siettem és még a vásárlásról is lemondtam, csak otthon legyek végre.
Mikor a sarkon befordultam, azonnal megláttam a bordó kardigánt. A néni volt.
Ahogy elértem a kapuig, kedvesen kissé remegő hangon rám köszönt. Innentől kezdve mindig köszöntöttük egymást. Ez hosszú ideig így ment. Egy nap viszont nem láttam sehol. Gondoltam, biztosan elaludt, majd délután látni fogom. De tévedtem! Eltelt két nap, a néni sehol.
Mivel péntek volt, gondoltam egy merészet és bementem az otthonba. Az igazgatónőt kerestem, aki készségesen fogadott is! Azzal kezdte nagyon örül, hogy végre egy hozzátartozója meglátogatja! Én meglepődtem és közöltem, hogy nem vagyok hozzátartozó, de még csak távoli rokon sem. Akkor viszont a vezetőnő lepődött meg, de megkönnyebbülést láttam az arcán. Nem akartam húzni az időt, rögtön rákérdeztem mi van a nénivel.
Nehezen adott választ, mert mint mondta, szigorú szabályok vannak, és nem szabad felvilágosítást adni idegennek.
Én azonnal felálltam és azt mondtam, hogy akkor bemegyek a tisztiorvosi hivatalba, vagy az Önkormányzat Szociális osztályára és onnét jövök ki olyan emberrel, akinek kénytelen lesz válaszolni a kérdéseire.
Ez hatott. Meglepődött, de készségesen elvezetett egy szűk folyosón (már kezdtem félni) az épület végében lévő szobához. Negédesen közölte, hogy az általam keresett "drága Elvira néni" itt fekszik és kinyitotta az ajtót. Egy rideg szoba volt. A néni aludt.
Én megdöbbentem és most már erélyesen rákérdeztem, hogy miért is van itt a hölgy? Fura fintort véltem felfedezni az arcán, miközben válaszolt. Ebből megtudtam, hogy az idős asszony, combnyaktörést szenvedett. Az agyam elöntötte a vörös köd! Dühös lettem és a vezetőnőre kiabáltam, hogy ezt mégis hogyan képzelte?
Követeltem, hogy rendes szobába vitesse vissza Elvira nénit, kinek már tudtam a nevét.
Folytatva kétszínű kedveskedést, azonnal telefonálni kezdett. Rövidesen két ápoló
jelent meg, közben a felébredt asszony ijedten kezdett rimánkodni. Kérte, hogy ne adjanak neki több injekciót, már nem akar aludni. Ettől majdnem lehidaltam.
Most én kezdtem telefonálni. Éreztem, valamit tennem kell.
Szerencsémre az apám bátyja, olyan pozícióban volt, hogy tudtam segíteni fog. Nem is tévedtem.

Miközben a vezetőnő közölte, hogy az első emeleti szobába kell vinni Elvira nénit, engem is megkért, hogy menjünk vissza az irodájába és beszéljük meg ezt a félreértést!
Milyen félreértésről beszél itt ez a nő? Legszívesebben felpofoztam volna. Közben a nagybátyám is megérkezett. (Érezte, hogy nagyon fontos dologról lehet szó, mert még soha nem kértem tőle szívességet.) Mikor belépett az irodába, az igazgatónő elfehéredett és látszott rajta, hogy remeg az idegességtől. Azonnal kávét ajánlott és odainvitált mindkettőnket a fotelekhez. Úgy sürgött körülöttünk, mint a pincér, aki nagy jattra számít.
De tévedett, mert csak szigorú tekintetben volt része és számára kellemetlen kérdésekben.
Rokonom, azonnal nekiszegezte az első kérdést, ami számomra is meglepő volt. Azt kérdezte az ideges nőtől, hogy nem volt elég a fegyelmi és az, hogy csak feltételekkel maradhatott az intézmény élén. Emlékeztette, hogy a bíróság is próbaidőt szabott ki rá, hogy rendbe tudja tenni az otthont és a pénzügyeket.
Most kerekedett csak ki a szemem. Nem gondoltam, hogy ilyen nagydologba nyúltam.
Pedig az történt. Rezső elmesélte, hogy három évvel korábban, fura hírek szálingóztak ki az otthon falai közül. Több ápoló is felmondott, de igazán elfogadható magyarázatot nem tudtak adni. Végül az egyik kötélnek állt és kitálalt.
Azért hagyta ott a munkát, mert elege lett a lopásokból a hozzátartozók félrevezetéséből és
a hazugságokkal kicsalt plusz pénzekből.
Ha valamelyik idősebb gondozottnak hasmenése volt, vagy csak éppen nem érezte jól magát, akkor pár napig koplaltatták, de a napi étkezésre szánt élelmiszereket, gyümölcsöket a dolgozók egy része "eltüntette".
Persze csak bizonyos hányadát, mert a többit le kellett adni a gazdasági igazgatónak, aki azt saját zsebre értékesítette, vagy épp a jobb ellátásra hivatkozva megvetette a lakók gyermekeivel vagy a rokonokkal. Jól működő kis bűnszövetkezet működött a falakon belül.
Mivel az nem volt bizonyítható, hogy az igazgatónőnek is anyagi haszna volt az így megszerzett pénzekből, ezért maradhatott a pozícióban, ám csak szigorú feltételek mellett. Úgy látszik ez nem visszatartotta, hanem most már ő akarta lefölözni, amit lehetett.
Az igazgatónő szégyentől égő arccal kénytelen volt végighallgatni, mert mindezt előtte mesélte el nekem a nagybátyám. Végezetül figyelmeztette, hogy komolyabb ellenőrzést kaphat, bármikor ezért gondolja meg mit művel.
Azt viszont még mindig nem értettem, hogy szegény Elvira néni milyen hasznot hozhatott volna, hisz egy szegényes öreg nénike volt csak.
Mivel későre járt az idő mindezek tudatában elhatároztam, hogy másnap is visszajövök és elbeszélgetek szegény hölggyel.
Így is tettem. Érdekes módom, már nem aludt és szinte teljesen éber állapotban volt.
Nagyon megörült, amikor meglátott. Elmondtam neki, hogy előző nap s voltam nála és én rendeztem el azt, hogy normális szobában lábadozhasson. Ezen nagyon meglepődött. Miközben megfosztottam héjától a narancsot, érdeklődni kezdtem.
Kérdéseimre, kissé bizalmatlanul és bizonytalanul válaszolgatott.
Mikor eltelt pár nap és én újra és újra ott voltam nála, már sokkal beszédesebb lett.
Elsősorban arra voltam kíváncsi, hogy miért is üldögélt minden reggel és délután a kapu melletti padon. Hogy napközben ott volt vagy nem azt nem tudhattam.
Viszont amiket mondott abból rájöttem, napközben is, amikor csak lehetett ott volt és várt.
Innentől kezdve olyan dolgokat hallottam, ha tiltottak volna tőle, én akkor is, bármi áron, de meglátogattam volna, mert döbbenetes életről mesélt.
Azzal kezdte, ha megtudom ki is ő, többé be nem teszem hozzá a lában.
Na, ez volt az, ami igazán, felpiszkálta az érdeklődésemet.
Megnyugtattam, hogy nem tud olyat mondani, amitől megszűnne a szimpátiám.
Hátha az nem is szűnt meg, de az állam leesett! Alig tudtam összeszedni.
A néni a háború előtt hivatásos vagy is bárcás volt. Ezt ő mondta így.
Köpni, nyelni nem tudtam, csak pislogtam. Mindenre számítottam, csak erre nem.
Azonnal arra gondoltam, hogy ezért tartották embertelen helyen és bántak vele olyan szemét módon. Ez nem lehet indok, korholtam magam.
Elvira néni viszont mit sem törődve a meglepetésemmel, már folytatta is. Én pedig szinte megsemmisülve hallgattam, amit a gyerekkoráról mesélt. Pedig nem is volt hosszú. Az volt a lényege, hogy 10 éves volt, mikor a szomszédjukba egy gazdatiszt költözött, és az anyja főzött rá. Apja kubikos volt így ott dolgozott ahol éppen szükség volt az ilyen munkáskézre.
Keveset volt otthon. Ő pedig egyszer rajtakapta az anyját a Józsi szomszéddal, aki természetesen a gazdatiszt volt. Félelmükben, nehogy kitudódjon, és hogy elhallgattassák, az anyja szólt Józsinak, hogy elég nagy ő már, mutassa meg neki mi is az a jó, amit ők annyira élveztek és hogyan lehet ló nélkül lovagolni, közben jókat nevetett.
Még annyit mondott erről, hogy az nap délután durván megerőszakolta őt a szomszéd. Hiába sírt és ígérte hallgatni fog nem törődtek vele. Másnap hajnalban mikor összetörten otthagyta őt a férfi az ágyban, félálomban még hallotta, hogy az anyja jó pénzért átadta Józsinak, hogy akkor használhassa, amikor csak akarja.
Úgy éreztem erre a délutánra ennyi szörnyűség elég volt. De másnap már alig vártam a munka végét, hogy mehessek az otthonba megtudni Elvira néni életének fojtatását. Ez sem volt vidámabb.
Elmondta, hogy ősz végén, mikor már félő volt, hogy az apja hazajön és majdnem belehalt a magzatelhajtásba, amit egy jó ég tudja honnét szalajtott bába végzett rajta, nagy ötlettel állt elő a Józsi! Hogy minden nyomot eltüntessenek, és soha ne derülhessen ki semmi, a vidéki kis faluból elvitték Pestre és egy stricinek adták el. (Mellesleg megjegyezte, később apjától megtudta, hogy azt állították róla megszökött egy férfival, mert nem bírt a vérével és mindenki megkaphatta, aki csak akarta.)
Itt, mivel még nem tudta, hogy ez a férfi mit is akar tőle és kiféle, takarítani kezdett, szinte azonnal, mert azt gondolta cselédnek vette oda az öreg. De nagyon megdöbbent, mikor takarítás közben térdre kényszerítette és a sliccét kigombolva elővette a fonnyadt szerszámját
arra kényszerítve, hogy orálisan (nem ilyen finoman mondta) elégítse ki. Amikor ellent próbált állni, akkora két pofont kapott, hogy elszédült és mire észhez tért a gazdája már rá is ült a nyakára, majdnem megfojtva őt. Még az orrát is befogta, hogy ne tudja a száját becsukni. Ezzel végképp védekezés képtelenné téve és kényszerítve arra, a fiatal lányt, hogy kielégítse.
Ettől kezdve ez így ment verés, kényszerítés, azzal a különbséggel, hogy jöttek a férfi fiai, akik hárman voltak - legalábbis azt mondta nekik fiaim- és ők kikötözték az ágyhoz, így szórakoztak vele. Volt, hogy egyszerre mind a hárman és az öreg ezt végig nézve rángatta a fonnyadt férfiasságát.
Egy hónap telt el így, mesélte tovább, mikor tudatosították vele, hogy más férfiak is jönni fognak hozzá és nagyon kedvesnek kell lennie, ha nem akarja, hogy naponta megfenyítsék.
Én eközben befelé nyeltem a könnyeim és azon gondolkodtam, hogy emberek, hogyan lehetnek ilyen kegyetlenek? Mit szóltak volna ahhoz, ha ezt a húgukkal teszi valaki?
Elvira pedig csak mondta tovább szenvtelen hangon. Így jutottunk el odáig, hogy nagykorú lett és kiváltatták vele a bárcát. Ettől kezdve nem kellett félni a gazdájának, hogy elesik a jó kis bevételtől. Így dolgozott évekig testileg, lelkileg összetörten és kiégve.
Egyszer azonban megjelent egy szerény viselkedésű fiatalember.
Itt megálltunk a beszélgetésben, mert Elvira néni vizet kért és vacsora előtt szeretett volna még egy kis gyümölcsöt enni. Én teljesítettem a kérését, hogy ne kelljen a zord képű ápolókat behívni. Még az ágytálat is kivittem.
Közben, meglepetésemre azt kérdezte, hogy van-e férjem és mit szól ahhoz, hogy egy vén cédával töltöm a délutánjaimat. Megnyugtattam, hogy kedves, toleráns a férjem, ő pedig csak egy tönkretett idős asszony és nem kell magáról ilyen csúnyán beszélni. Mikor rendbe tettem körülötte mindent, elbúcsúztam és biztosítottam arról, hogy másnap ismét jövök, mert láttam jólesik, hogy elmondhatja élete súlyos titkát. Következő nap, mikor elfoglaltam a helyem az ágy mellett, már mesélte is a fiatalember történetét. Megtudtam, hogy az Ernő nevű férfi csak annyit kért feküdjenek egymás mellett és még a ruháját sem kellett levetni. Ezt nagyon furcsállotta, hiszen neki parancsolni szoktak és használni, mint a zsebkendőt. Most meg megkérték és még csak tenni sem kellett semmit. A tarifát természetesen így is megkapta. Sőt mindig kapott valami kis ajándékot is. Ez így ment hetekig, mikor a fura kuncsaft beszélgetni kezdett. Elmondta, hogy ő a saját neméhez vonzódik, de ezt a családja előtt titkolni kell, mert különben kitagadták volna. Az ellen viszont semmi kifogásuk nem volt, hogy ledér nőkhöz jár. Náluk éli ki magát. Ezért van el órákig. Pedig Elviránál maximum negyven percet töltött és utána ment a kedveséhez, egy nála idősebb özvegy úrhoz, aki művész volt. Két lánya volt, ők Franciaországban éltek, így végre ő is kiélhette másságát és boldogok voltak Ernővel.
Mikor már ennyi mindent megtudtam, megkérdeztem miért akarták injekcióval állandósítani a kómáját. Megdöbbentett a válasz. Megtudtam, hogy a néninek komoly vagyona van. Elmesélte, hogyan jutott annyi pénzhez, ami miatt akár meg is ölhették volna, legalább is sietették, hogy a halál minél előbb meglátogassa. Élő rokona nem lévén az intézet és az ápolók közt lett volna szétosztva a pénze. Mikor magas lázzal feküdt kikotyogta mennyi megtakarítása van.
Mindent értettem. Ezért volt a folyosóvégi hideg szoba, az altatás. Micsoda hatalma van a pénznek. Már bátran kérdeztem az életébe, hogy miért ült állandóan a kapuba.
A válsz figyelemreméltó volt és sokaknak kellett volna hallani, mert a jóság volt a vezérgondolat.

Elvira bevallotta, abban bízott egyszer még talán láthatja Ernőt, aki akkor olyan kedves volt hozzá és nőként bánt vele a sok vigasztaló beszélgetéssel, kis ajándékaival. Ez segítette abban, hogy háború után azonnal abbahagyta a mesterségét, hisz akkor már az öreg és a három fiú eltűntek és többet nem is hallott róluk. Ő pedig kemény fizikai munkával jól keresett, de nem sokat költött. Egyszer látta őt, bár bottal ment, de felismerte. Szerette volna megköszönni neki mindazt, amit lelkiekben nyújtott neki hajdanán és neki adni a betétkönyvet, hogy használja csak fel, és amiből majd őt is eltemettetheti. Gondolataimba merülve indultam hazafelé. Ennyi borzalmon ment keresztül és nem a bosszú éltette, hanem a vágy, hogy jót tegyen azzal, aki akkor rég, emberségesen viselkedett vele. Még akkor is, ha oka volt rá. Tudtam és éreztem, hogy élete végéig ki fogok tartani a kis öregasszony mellett, mert bár mi is volt és bármit tett is az életében, a lelke mélyén igazi ember maradt!