POCSAI PIROSKA VERSEI

Kacsingató ősz

Agg korba lépett, távozni készül.
Díszes ruháját szórja ledéren,
színes cicomája egyre gyérül.
Pucérkodik. Nincs benne szemérem.

Miért is lenne, hisz` csábosan élt
három varázslatos hónapon át.
Zamatos termést érésre ösztökélt,
s ezer kézzel szórta ránk vagyonát.

Ködkönnyet ejtve búcsúcsókot hint,
aludni tér - mást már úgysem tehet -
szélkarjával még egy utolsót int.
Kacsint, s örökül hagyja a telet.

Rokonságok

Nagyot mondók versenyére
összegyűlt pár teremtmény,
eget rázó hencegés és
túlzás a végeredmény.

Csupasz csiga büszkén vallja:
nagy menő a kuzinja,
palotát hord ő a hátán,
s talán lesz limuzinja.

Semmi dolgom, csak repdesek,
szorgos kis szender vagyok,
egy jómódú kolibripár
rég örökbe fogadott.

A poloskák családfáján
jegyeznek, mint bodobács,
a felmenőm parfümgyáros,
nem ám holmi pór kovács.

Kecskebéka arról brekeg,
válogat ősök között,
van egynéhány jól tejelő,
ki sose szűkölködött.

Szólt a süni: nem hencegek.
Mexikóba utazom,
meghívott a kaktuszkirály,
egy távoli rokonom.

Tűnődés

Tán` haragudnom kéne? Már nem tudok,
hisz` te is adtál az életből nekem.
Minden, mi bennem érzés és akarat,
részedből is örökölt lélekelem.

Szeretem az élet rezdüléseit,
a jót és rosszat viselem tonnaszám.
Próbállak emlékekből összerakni,
már nem élő, "kettős énségű" apám.

Fel kellett nőnöm ahhoz, hogy megértsem:
nem voltál te rossz, csupán mértéktelen.
Hogy ismertelek volna, nem mondom, ám

álmomban látom sírdogáló anyám.
Kendőbe kötve bánatát s szerelmét
őrzi odafenn, fogyóhold udvarán.