életrajz

Valamikor ezerkilenszáznegyvenhét őszén eldőlt,
hogy megszületek és nem zigótaként végzem
egy unott s már impotens nőgyógyász spatuláján, hogy
aztán gázolajjal lelocsoljanak egy koszos tepsiben,
belekeverve a csonkolások égetni szánt maradványaiba.

Kilóra mértek ki, úgy véresen üvöltve ötöt nyomtam,
anyám velem üvöltött, ő a fájdalomtól, szétszaggattam,
kínjában üvöltött, sose bocsájtotta meg, aztán mégis
felnőttem, ítélje meg az ég, hogy ember lettem-e,
vagy maradtam egy evolúciós félkész termék,
mit Istennek már nincs kedve befejezni.

A kartográfia rajzolt körbe, s lettem polgára
- minek is? - már régóta nem tudom követni
a történelemhamisítás új és új oldalait,
de nem is érdekel, a gumibot suhogó hangját
ott a Petőfi szobor árnyékában még ma is hallom,
s érzem a kékparoli verte hurkákat -
de ma már nincs "tettleg", némán öl a politika.

Extrém koktél lett a létezés,
Freddy Mercury mássága mellbe vágott,
vissza a Hey Judy-hoz?..vagy Németh Lehelhez?..
vagy legyen a house? Na, nem.
Soha nem ismerkedtem a kábítással, se por, se más,
kábítottam én önmagam, míg bele nem szédültem egy
olyan álomvilágba, miből nem létezik soha kilépés.

Nem érdekel, merre indul a mozgólépcső velem,
lehet az Istenek is saját zsebre dolgoznak
- korrupciós mennyország-pokol maffia -,
nem számít: ha felfelé indul a kattogás,
akkor Isten leszek, ha lemegyünk a mélybe,

reszkessen a Pokol minden ördöge.s error sit voluptatem accusantium doloremque laudantium totam rem.

Kitérőn

Most tanulok hallgatni, bár egy párszi amúgy is
a hallgatás mentén ballaghat csak lehajtott fejjel,
tűzre is önmagam vetem, létezik a kegyelem, mégis
jobb így, pária voltom jobban illik ide,

kövekkel
megszórt talpfákon oválra kopott kerekeken száguld
ez a szerelvény, nincs megálló, lerombolt állomások
sírnak fel, egyenruhák állnak test nélkül, elsárgult
muskátlik lehullott szirmai fonnyadnak,

látomások
bolyonganak soha-nem-érkező vonatokat várva - némán,
sötét lyukak bámulnak a szemek helyén, halottak ők,
rút világ, valami antianyagba öntött csúf látvány,
fenn Istenek röhögnek, rossz játék volt,

reinkarnált
tegnap ütközik a mába, s hiába a vészfék,
felnyög egy fahíd, összeomlik, évszázadokat dob a
sodró folyóba benne egy létezést, mi pillanatokat
lopott tőled tiszavirágként.

Idő-járón

Telet regéltem, meg őszt, a tavaszban
hófehér tájra húztam színes szőnyeget,
és mint förgeteg rohant a szél-úr,
csúnya öregasszonyok adták szájról-szájra
miként görnyedek - újraélesztést kérve -
önmagam felett.

Kietlen tájat rajzoltam, béna ballal,
kavalkád lett a színözön, tépett virágokkal
teli mező, halott illatok, tavacskát
is rajzoltam, lótusz kehely fonatokkal,
mocsárrá vált, fáj, tudom
- okkal és joggal.

Nyarat vittem, ölben a tüzet, melegedj,
megégtél, a smaragd szén lett, a kék szürke,
a nevetés gúnyos kacaj, most cselekedj
és marj arcomba jeleket, stigmát bőrre,
károgást ragassz fekete varjú csőrre.

Ne kérj, magam adom azt a létet mit még
Isten hajított rám, apám-anyám bánta,
itt pokol-inter-urbán vonal él már rég,
meg jég-fagyott lángok, az ördög is szánja
a sok rossz lelket - felébredek?