CSUKÁRDI SÁNDOR NOVELLÁJA

CSUKÁRDI SÁNDOR:

LAPOT HÚZNI DARWINRA

Aranyos rózsabogarak fényétől sziporkázott a galagonya. Mint egy nyári karácsonyfa, úgy vesztegelt a lugas hátsó szegletében. A rovarduruzsolás zizegő zenét kölcsönzött a bozótnak. Az egyik aranyos rózsabogár, aki egyébként teljes mértékig tisztába volt azzal, hogy ő egy aranyos rózsabogár, megunta a sövény cirógatását, és szárnyra kelt. A virágos kert felé repítette útja, közel a ház oldalához, a vadrózsák fölé estebédre. Friss virágport dézsmált, és puha virágszirmokat a sárga virágról. Maradéktalanul jól lakott, és egészen elbágyadt a táplálkozás befejeztével. Langyos nyáréjszakát szimatolt, ezért úgy gondolta, megpihen a tüskerózsa levelein, itt a kis kulipintyó oldalában. Kereste a gondolatokat, amik majd mély álomba édesgetik ezen a szép estén. Eszébe is jutott egy.

Charles emléke ötlött fel benne, a híres rózsabogáré, aki annakidején megalkotta nevezetes elméletét az egyedek származtatásáról. Aztán meg önmagára gondolt, mint az udvarban létező összes fajok legfejlettebb, és az evolúciós elmélet alapján bizonyítottan elsőszámú teremtményére. Hát ezért volt olyan csodálatos ez a nap- ringatta magát, és elmosolyodott, amikor eszébe jutott az a földhöz ragadt bicegő, büdös óriás, az egyedek fejlődésének legalja. Hogy is tanulta Charles bácsitól? "Kezdetben volt a büdös óriás, kinek tenyeréből származnak a magvak. Ezeknek a szemeknek a forrásai a már jóval fejlettebb, illatos virágok, növények, melynek kérgeiből származtatunk mi rózsabogarak. Mindenkinek megvan a helye, ebben a csodálatos rangsorban. Alul a lapaj, aki öntözi és kiszolgálja a növényt, aztán a virág, aki táplálja a bogarat, és a bogár, aki kiterjesztett szárnyaival fölébük röpül, és uralja a lugast." Közben besötétedett. A telítettség érzete elillant, és arra a következtetésre jutott, hogy nem fog tudni elaludni. Valami zavarta, birizgálta a fejében lévő fejlett mikrocsipet: gondolatközpontját. Fény!

Az ablakon át kiszűrődő világosság, mint a legédesebb narkotikum, úgy kúszott be a bogár ommatidiumáin keresztül, megcsiklandozva az apró receptorokat és felszállásra késztetve a smaragdzöld testet. Ízeltlábait kitámasztotta a csipkézett leveleken, potrohát megrázta, és komótosan megemelkedett. Büdösék résnyire hagyták az ablakot, hogy a tikkasztó hőségben ne izzadják tele a dunyhákat. A megbabonázott rovar az ablak vonaláig kapaszkodott az enyhe áramlatokon, majd, mint a rakéta, kilőtte magát a fényforrás felé. Minden más ködös lett, és eltorzult körülötte az alvó lugas, a csipkebokor, a viskó falai. Nem gondolkozott, ösztönösen egyre nagyobb sebességre kapcsolt. Így suhant át az ablakrésen, keresztül a szobán, és iszonyú erővel belecsapódott a kiáradó fény gyújtóforrásának a közepébe. Csápjai összetörtek, fejpajzsa a homlokába fúródott, ott lett vége az asztali lámpa tövében, a komód vékony porszőnyegén.

A Darwin 202F típusú, szendergő funkcióval és húsz fokozattal felszerelt asztali lámpa, ami délcegen nyújtózkodott a barna bútorlapon, most felsóhajtott. "Ezek a botor, eszefogyott kitinesek! Vessenek csak magukra!" Mindennapos volt ugyanis, hogy az evolúciónak ez a döngicsélő aljanépe megzavarta a merengő pilácsot. S mindig éppen akkor, mikor bölcselkedő elméje a legizgalmasabb gondolatokat árasztotta szét áramvonalaiban. Tudta jól, hogy a tárgyak országába, használati tárgyak törzsébe, világítótestek osztályába, lámpafélék rendjébe tartozó faja, vagyis éjjeli lámpa mivolta a törzsfejlődés csúcsa. Tisztába volt azzal is, hogy ő hoz fényt a sötétségbe, utat mutatva ezzel a bambaképűnek, akinek semmi dolga nincs ezen a világon, csak annyi, hogy odadöcögjön a kapcsológombhoz, s őt, a Fényadót a szükséges időben felébressze, majd elaltassa.

Homokbödöge 2019.04.08