LOVAS ZSUZSANNA VERSEI

SZÍVEMET ADOM

Bús szívemben lelked hordozom,
minden lélegzetem néked átadom,
szomjad oltom, karod oltalom -
szeretőd vagyok, múzsád és asszonyod.
Időnk pereg, gyémánt kis kristály,
madárkád repül feléd az éjen át,
kapaszkodom beléd, szürkécske,
kis veréb, fényben fürdess, és nem téphet
egymástól semmi se szét. Ringass
karodban, mellkasod sóhaján altass,
fáradtan ne lásson senki más!
Gyengéd ölelésem érted vágyódás
ragaszkodom hozzád, ölelj át!
Én már sejtembe fogadtam lényedet
bőröm alá bújtattam képedet,
búban, bánatban én mind veled vagyok.
Hangom rezgésében szívemet adom.

VÁGYOM RÁD!

Vágyom rád de bizony nagyon jól titkolom
parton ülve a magányt büszkén vállalom
nem mutatom meg e világnak a lelkem
vágyom rád szomjazva vágyom epekedve.
Víz sodrásában hűvös nyári este
mikor a parton a homokban heverve
fekete ruhámba gyászolom magányom
vágyom reád zordon viharos alkonyon.
Ahogy elmúlnak felettem az évek
úgy vernek tanyát a fekete fellegek.
Tenger vize fodros zavargó haragos
bár ha lelkemből törnének fel a habok.
Vágyom reád búsan tüzes jégviharban
megfagyott elhagyott vérző kábulatban
vágyom vágyakozom közönyös varázsban
gyöngyöm adom fájón a tenger fodrának
- fehér kaláris amit tetőled kaptam -
vágyom reád jöjj hát és szeress - akarlak.
Homok parton az est hűsíti a testem
ha tudod ha nem a szerelmesed lettem...

VÖRÖS ALKONYON

Belefeszültem e csodálatos világba.
Fentről nézek le önmagamra -
Mintha minden idegszálam
kilépni készülne -
porhüvelyemből, - fáj a test,
fáj a lélek, fáj élni, szeretni, lenni,
fáj a múlt éveit feledni...
Csodára várva létezem, lebegek,
tudom veled már egy úton nem megyek.
Elvesztettem régen e meg nem vívott csatát.
Csodás életem csodálatos dalát.
Hívj vagy kergess el, mindegy már nekem
nélküled élek vagy akár veled -
maradni, tán indulni, megfogni kezed...
Itt vagy bennem zenéd hallgatom,
csend orgonáján, vörös alkonyon...