ANDAHÁZI SZEGHY LAJOS NOVELLÁJA

Okostóni

Nemrégiben a piaci vásárlásom során váratlanul összetalálkoztam régi
iskolatársammal. A viszontlátás örömétől vezérelve beültünk egy pofa sörre és
felelevenítettük régmúlt ifjúságunk idejét. Ahogy ürültek a poharak egyre több
emlék jutott eszünkbe. Többek között szóba került gyerekkori ismerősünk,
kinézésre egy nagy melák, mafla gyerek. Maflasága ellenére is tele
magabiztossággal és önbizalommal. Sokan Lapajnak hívták, de ezt a nevet nem
szerette. Hivatalosan anyakönyvezett neve Antal volt, de valaki találóan
elnevezte okostóninak.
Valójában rászolgált erre, ez a név passzolt is rá, mert szinte mindenbe bele
ütötte az orrát. Minden témához volt valami hozzá fűzni valója. Olyan dolog
nem akadt, amelyben ne ő lett volna az űberokos. Időnként elég nagy
hülyeségeket állított, de nagy határozottsággal tette. Makacsul ragaszkodott
igazához és próbált a kételyekkel szemben megfelelő érveket felsorakoztatni.
Mindig irigyeltük lenyűgöző dumáját és a környékbeli lányok iránta érzett
elismerő megnyilvánulásait.
A táncban a "parkett ördöge" címet is kiérdemelte. A bálteremben a zenekar
ismert világslágereket játszott. A tánc, ahogy elkezdődött, pár ütem után a
figyelem rögtön Tónira és a táncpartnerére irányult. Amikor a "Rock and Roll"
fantasztikus ritmusára bedobta szinte utánozhatatlan figuráit, ahogy "rázni"
tudott és ahogy forgatta, pörgette, vállán átdobta és el kapta partnerét az szinte
filmbe illő volt. Száz pár irigykedő és sóvárgó férfi és női szem kísérte a
sztárpárt. Ők minden mozdulatukkal lenyűgözték, szinte megbűvölték,
megbabonázták csodálóikat. A lassú számok andalító ritmusát művészi átéléssel
lejtették, követve a dallamok hangulatát. A számok után Tóni elegánsan
visszakísérte hölgy partnerét, megköszönte a táncot, majd kézcsókkal búcsúzott.
Bevallom irigyeltük őt. A mulatság végén sokan találgatták, hogy vajon melyik
hölgy lesz a szerencsés, akit haza kísér. Mindenki elismerően vélekedett
figyelmességéről, udvariasságáról. Tóni nagy bánatára a bulikat a hétköznapok
szürke egyhangúsága követte. Ezek a monoton napok mindig mélyenszántó
gondolatokat ébresztettek benne.
Sajátos elképzelései voltak a világról, az életről. Ahogy szokta mondani: "A
tiszta lét és a tiszta semmi majdnem ugyanaz. Vigasztalást viszont az adhat,
hogy alkony idő után jöhetnek arany napok is".
A filozofálás mindig visszazökkentette a valóságba.
Apja bíztatta: "Légy víg, ha nem megy légy elégedett! Intézni így tudod bölcsen
életed."
Tóni nem sokat problémázott az életen, hamar túl lépett a gondokon.
Nem minden napi tulajdonsága a jó alkalmazkodó képessége volt.
Mindenkivel hamar megtalálta a megfelelő hangot és a közös témát.
Szüntelen jó kedve és vidámsága a környezete hangulatát mindig feldobta.
Legújabb ismerőseit szerette lenyűgözni matekfeladataival.
Egyik kedvence volt mikor megkérdezte: mennyi a toronyóra és a hashajtó
összegszerűen. Persze ezt nem tudta senki. Tóni a beavatottak eleganciájával
világosította fel a tájékozatlanokat. Könnyen kiszámítható, hogy tizenegy. Mivel
a toronyóra üt, a hashajtó meg hat, így üt meg hat az tizenegy.
Mindig jókat derült, hogy sikerült palira venni a delikvenseket. Amúgy a
mindennapi életben is szeretett viccelődni.
Bement a kricsmibe, a csapostól kért két deci bort. Mire a csapos: "vöröset vagy
fehéret parancsol?" Tóni válasza: "részemről teljesen mindegy mivel színvak
vagyok.
Tóni szeretett az érdeklődés középpontjában lenni. Divatosan öltözött ennek
okán gyakran pénzzavarba került. Legtöbbször valahogy sikerült segítenie
magán, vagy mások segítették ki.
Egy alkalommal igen nagy bajban lehetett és sehogy sem akadt segítsége.
Mindenképpen pénzt akart szerezni. Addig-addig gondolkodott, amíg úgy
érezte, hogy talált megoldást. Eszébe ötlött a szomszéd faluban lévő vegyes bolt,
ahol egy öreg zsémbes asszony volt az alkalmazott. Tóninak mindig szúrta a
csőrét az öregasszony gunyoros modora, beszólásai, kritikus megjegyzései. Jó
buli lesz kicsit ráijeszteni az öreglányra. Előkereste kapucnis dzsekijét, zsebre
rakta szürke sísapkáját. Gyerekkori fekete játék pisztolyával elindult a szomszéd
faluba.
Kellemes tavaszi idő volt. A levegőben szétáradt a virágok bódító illata, amit az
átsuhanó könnyű szellő repített szerte szét. A kéken fénylő ég, a borzas
bárányfelhők egészen felvidították hangulatát. Vidám dallamokat dúdolva
lépkedett, lassan haladva célja felé. Néha egy-egy dühös kutya ugatása
zökkentette ki zenei elmélyültségéből.
A dombtetőn lévő öregtemplom nagy harangjának érces kongása törte meg
hirtelen a csendet. Delet ütött az óra. "Nosza, tettekre fel!" buzdította önmagát.
Az üzlet közelében megállt, úgy tett mintha a kert virágaiban gyönyörködne, de
félszeme mindig a bolt ajtót leste, várta, hogy eltűnjenek a vásárlók. Az utcán
megszűnt a mozgás. Felvette sísapkáját, belépett a helységbe és a pisztollyal
hadonászva a bevételt követelte.
A nő megijedt és egy zacskóba elkezdte rakni a pénzt. A pénztárgépben jobbára
csak aprópénz volt, kevés papírpénzzel. Tóni vérszemet kapott felbátorodva a
sikeren, két márkás italt látott a polcon és azokat is kérte. Az eladó
megmakacsolta magát nem akarta odaadni, mondván csak tizennyolc éven
felülieknek adhat szeszesitalt. Ragaszkodott a személyigazolvány
bemutatásához. Tóni kelletlenül, de megmutatta az igazolványát. Az eladó
beletekintve, jóváhagyólag bólogatva átadta a két üveg italt. Tóni zsákmányával
gyorsan távozott. Távolabbra érve időnként megállt, mintha pihenne, és
megcsodálta szerzeményeit.
Elégedetten, büszkén lépegetett hazafelé. Hazaérve hanyagul ledobta magát a
fotelba. Visszagondolva a történtekre dicsérte szerencséjét, hogy mennyire
simán mentek a dolgok.
Akkor lepődött meg igazán, amikor nem sokkal később rendőrautó fékezett a
házuk előtt, és a kezén kattant a bilincs.