K.T.BERNADETT PRÓZÁI

A mérleg serpenyői

A mai nap a pihenésé. Éva nem dolgozik, mert sikerült egy nap szabadságra mennie. Idejét sem tudja, mióta tervezte. Nem tanulnak a gyerekei, mert szünet van az iskolában meg az óvodában. Nem csinálnak semmit. Csak azt, ami jól esik. Játszanak, kártyáznak, olvasnak. Együtt vannak. Végre.

A férje, Lajos kora délután igyekszik haza, megígérte. Neki nem jött össze a szabadnap. Úgy tervezték, hogy a gyerekeket moziba viszik. A mozi után pedig összefutnak néhány kisgyerekes családdal. A srácok jól érzik együtt magukat, a felnőttek pedig végre kibeszélhetik az elmúlt hónapok eseményeit. Nincs idő erre máskor. Gyakorlatilag semmikor. Soha nincs idejük semmire.

Másnap korán ébredtek. Éva nem értette ezt az egészet. Pokoli fáradtan estek haza, későn kerültek ágyba, de már mindenki tesz-vesz körülötte. Mintha készülnének valamire. Tudja, ma van a születésnapja, de kérte, sőt, könyörgött a családjának, ne ünnepeljenek. Persze, lesz torta és finomságokat is készít. Olyan tortát rendelt, amit a gyerekei szeretnek. Olyan ételeket készít, amit a gyerekei kértek. Majd, ha túl lesz ezen a hónapok óta tartó nyavalyán, akkor legyen ünnepség. Ő azonban tudta, hogy soha nem lesz túl rajta. De nem akarta a gyerekek kedvét elrontani. Nem akart ünneprontó lenni. A férje már így is halálra aggódja magát, mert látja, hogy Éva nem olyan fitt és jókedvű, mint korábban.

A nő egy ideje tisztában van az állapotával. Szklerózis multiplex. Amikor meghallotta a diagnózist, nem tudta, hogy ez mit jelent pontosan. Nagy vonalakban ismerte a betegség fogalmát, de nem sejtette, hogy hosszútávon ez milyen változásokat hoz az életébe. Az életükbe.

Éva eleinte nem akart orvoshoz menni. A kettőslátás volt az első tünet. A nő megmagyarázta magának azzal, hogy keveset alszik. Kétműszakos munkát vállalt a tésztagyárban, hogy a legkisebb, a negyedik gyereknek is tudjanak iskolakezdésre új holmikat venni. Most lesz elsős. Ne szólják meg az iskolában, ahogy mások tették azt korábban a nagyobbak esetén.

Amikor kiestek a kezéből a tárgyak, és ez hamar bekövetkezett a látásprobléma után, arra gondolt, hogy nem kellene mindennap kétféle ételt főznie és a szomszéd nénire is naponta ránézni. De ő már csak ilyen gondoskodó teremtés. Ezt látta az anyjától, a nagyanyjától, akik az életüket másokra áldozták. Ám sosem érezték ezt áldozatnak.

Éva fiatalon ment férjhez, ahogy illett. Még megszólták volna az idősek. Bár az érettségi után tervezte, hogy tovább tanul, a szüleivel szegénységben éltek. Lehetősége sem volt a kiugrásra. Ekkor kezdett a tésztagyárban dolgozni. Itt ismerkedett meg Lajossal, aki üzemvezető volt. Mérnökember. A férfi szülei egy diplomás lányt képzeltek el menyüknek. A szerelem azonban erősebb volt, mint a szülők akarata. Összeházasodtak. Boldogok voltak. Eltelt három év, mire a szülők megbékéltek a futószalag mellett dolgozó menyükkel. Akkor nyugodott meg mindenki, amikor az első unoka világra jött. A férfi szülei a fiukat látták a babában.

Aztán jöttek a gyerekek szép sorban. Lány, fiú és a legkisebb is fiú. Őt nem várták, de annál jobban örültek neki. Kivéve a férfi szüleit. Próbálták meggyőzni a fiukat, a menyüket, hogy van más út is. Nem volt. Nem lehetett. Éva ekkor ment neki először és utoljára az anyósának. Életében nem emelte fel a hangját, de ekkor tajtékzott, tört, zúzott. Ő nem lesz gyerekgyilkos!

A legutolsó terhességét nehezen viselte. Segítséget nem kapott. A szüleit a várandóssága alatt veszítette el. Először az apját. Infarktus. Ennyit mondott a doktor. Az anyja a temetés után érezte, hogy nincs sok ideje hátra. A papa vár engem, mondta az unokáknak. El kell engednetek, kérte a lányától és a vejétől. Éva nem tudott tisztán gondolkodni. Azon az éjszakán felriadt. Érezte, hogy baj van. Rohant az anyja szobájába. Az asszony békésen feküdt. Mintha aludna.

Éva a temetés napján nem volt önmaga. Nem akarta elfogadni, hogy az anyja nincs többé. Nem megy el a temetésre, tiltakozott a lelke. A férje és egy rokona támogatta a nőt, aki elájult a sír mellett, amikor a koporsót a mélybe eresztették.

Éva túlélt. Automatikussá váltak a mozdulatai. Tudta, hogy neki dolga van a gyerekekkel, ő feleség és családanya. Nem hagyhatja el magát. De naponta sírt. Sírt, amikor senki nem látta. Egyszer a lánya észrevette, hogy könnyes az anyja szeme. Vele sírt. Ekkor döntötte el Éva, hogy erősnek kell lennie. Még erősebbnek. Nem sírhat.

A nő nagyon várta, hogy megszülessen a legkisebb. Hátha kislány lesz. És akkor az anyját fogja látni benne. De ha kisfiú, akkor az apját.

Egészséges kisfiú, négy kiló tíz, ötvenhat centi. Szép nagy baba, mondta az orvos. A Péter nevet kapta Éva apja után.

Élték az életüket, immáron nagyszülők nélkül. A férfi szülei nem bocsátottak meg. A fiukkal is megszakították a kapcsolatot. A halálhírüket egy rokon közölte. Táviratban. Autóbaleset. Még csak fel sem hívta őket senki. A temetésre Lajos és Éva gyerekestől ment. Éva megrendülve állt a koporsók mellett. Sírt. Mert ő már rég megbocsátott, de alkalmat sem kapott soha, hogy a kisfiút, a kis Pétert megmutassa a nagyszülőknek.

Kétszer próbálkoztak. Először nem nyitottak kaput. A gyerekek csalódottak voltak. Hatalmas csokor virágot vittek a nagyanyjuk születésnapjára. Éva tortát sütött. A nő szíve sajgott. Az ő szülei nem láthatták a legkisebb unokát. Mindent megadott volna, ha egyszer a szülei karjaiba tehette volna a gyereket. Ezek itt, a kapun túl lesik őket, és nem engedik be a gyerekeket. Az unokáikat. A saját vérüket.

A második alkalom Karácsony másnapjára esett. Ajándékokat is vettek. Örömmel és jószívvel adták volna át. Elzavarták őket. Ekkor Éva úgy döntött, hogy nem akar többé ilyen nagyszülőket a gyerekeinek.

Harminchárom év. Éva, ha férfi lenne, azt mondaná, Krisztusi korba lépett. Ám ő máshová lépett. A betegek közé. Nem, nem lehet beteg. Ott vannak a gyerekek. Hitelt is vettek fel, hogy bővítsék a házat a hátsó udvar felé. Már megkezdték az építkezést. Éva is keverte a maltert. Mindent csinált. A férje több műszakot vállalt, és amikor volt idénymunka a termelőszövetkezetben, ment és traktorra ülve szántott.

Behozták a tortát. Gyertyát is tettek rá. Harminchárom szál gyertya. Nem, ez nem halálos betegség. Bár az orvos mondta, hogy számíthat arra, hogy rohamosan romlik az állapota. De élni fog. Hamarosan bottal tud már csak járni. De élni fog. Még az is lehet, tolószékbe kerül. De élni fog. Szükség van rá. Nem fog depresszióba esni. Mert a gyerekeinek szüksége van rá. Mert a férje mit kezdene négy gyerekkel egyedül. A kicsi még csak most kezdi az első osztályt. A gyerekek gonoszak tudnak lenni. Ha tolószékkel megy majd az iskolába a kis Péter elé, lehet, kicsúfolják a kisfiát. Erős lesz. Megígérte magának.

A Boldog születésnapot kezdetű dalon elsírta magát. Előtte állt a négy gyereke. A férje. Egy-egy szál vörös rózsát adtak át. Mindegyik gyerek valami apróságot készített.

Úgy érezte, hogy a szülei is vele vannak. Lélekben.

A tortát felvágták. Diókrémes. Finom, mondták a gyerekek. Amikor később kettesben maradtak a férjével, Lajos egy borítékot nyújtott át.

Egy wellness utalvány volt benne. Erre most nincs keret, mondta Éva. Mindent tudok. Az asztalon hagytad pár napja a leleteket. Elmegyünk. Visszük a gyerekeket is. Nem érdekel a házfelújítás. A férfi szeretettel nézett a feleségére. Tudta, hogy nehéz út vár rájuk. Az utat együtt kezdték és nem engedik el egymás kezét.

A nő szeme könnyben csillogott. Hálával gondolt a Sorsra, amely bár egy nehéz súlyt helyezett a hátára, egy szerető családot is adott mellé.

Éva a férje vállára hajtott a fejét. A négy gyerek hirtelen befutott a szobába. Azonnal az ablakhoz kell jönnöd, kérték az anyjukat. Eközben a férj kiosont a kertbe. Mint a cinkosok, összejátszottak. A nap utolsó meglepetését láthatta a nő. A férje tűzijátékkal szíveket lőtt föl az égre. Piros szíveket.

Az igaz szerelem

Károly dühöngött. Nem hiszi el, hogy ez vele megtörténhetett. Miért nem mondta előbb Jolán, hogy azt a másikat választja? Jóskát. A volt férjet. Ha tudja, nem fizeti be ezt a rémséget a síparadicsomba. Momentán nem is áll úgy anyagilag, de az apjának jó a nyugdíja, így amikor megszorul, az anyjától kunyerál.
Az asszony megszokta, hogy a fia mindig le van égve, soha nincs egy vasa sem. Károly évek óta a negyedik diplomamunkáján dolgozik. Már vagy hat éve. Nem akar összejönni a jogi diploma. Egyszer az anyja felvetette, hogy talán abba kellene hagyni ezt az egyetemesdit. Egyszerű asszony lévén nem volt különösebb fogalma a jogászképzésről, neki a doktor a háziorvosa volt meg az érgondozóban vizsgáló orvos.
-Jolán! Miért nem szóltál, hogy Jóska újra felbukkant? - ordította a nő képébe, és azon izgult, hogy ha a maradék önkontrollját elveszíti, lekever egyet. Egyszer megtörtént. Miután a közös ágyukban rajtakapta Jolánt és Jóskát. Az anyaszült meztelen férfit kikergette az utcára, miközben Jolán a férje után dobálta a ruháit a konyhaablakból.
Károly nem bírt magán uralkodni, adott egy pofont a nőnek. Jolán zokogva borult az ágyra és eldöntötte, hogy nem marad a férfi mellett.
A nő végiggondolta az életét. Nem volt ő ilyen mindig. Ilyen csélcsap. Sőt. Mindig hűséges volt. Károly a nő harmadik szerelme volt. Egy életre tervezett vele. Egészen addig, amíg ki nem derült, hogy a férfi kikezdett a kolléganőjével, Irénkével. A munkatárs nem válogatott, mindegy volt, hogy szőke vagy barna, független vagy házas ember, és akkor sem mérlegelt, amikor kiderült, hogy Jolán élettársa próbálta behálózni.
A nő próbált észérvekkel hatni mind Károlyra, mind Irénkére, de nem járt eredménnyel. Károly közölte, hogy neki ez jár, meg különben is, nem erőssége a hűség. Könnyen elgyengül, ha szép nőt lát. De Irénke nem volt sem szép, sem elegáns. Egyetlen érdeme, hogy jól főz. Erre maximum a súlya utal. Valóban jól főz, mondta magának Jolán és eldöntötte, hogy Károlyt a főzőtudományával hódítja vissza. Ő nem főzött mindennap, az egésznapos tárgyalássorozatok alaposan lefárasztották, amelyekre sokat készült. Ügyvéd volt. Károly ilyen alapon választott társat. Irénke kivételével. Aki még csak hallgatta a jogot. De egyszer ügyvéd lesz, mondta magának Károly. Ahogy ő maga is és hozzátette, hogy ő ezen kívül informatikus, műszaki menedzser és énektanár. Az énektanári végzettségére volt a legbüszkébb.
A férfinak semmije sem volt. Egy albérletben húzta meg magát hat macskával, tizenkét tengerimalaccal és három nővel. Amolyan tenyeres-talpas asszonyságokkal, akikkel egy faluból származtak. Az egyik nővel felnőttkorukban egymásra akadtak egy ismerkedő oldalon, ahol Emma életre szóló társat keresett, Károly pedig szobát. Gondolta, hátha. Megbeszélték, hogy segítenek egymáson. Károly nem ígért gyűrűt, ellenben bevásárolt, ha kellett és ő cipelte fel az újépítésű ház hatodik emeletére - többnyire lépcsőn - az ásványvizet és az üditőitalt. Ez utóbbiból sosem volt elég. Emma és a két másik nő is szépen kigömbölyödött. Károly pedig egyre kevésbé lelkesen cipelte az üdítőitalt. Kezdett elege lenni abból, hogy a lift állandóan rossz, és a tengerimalacokról neki kell gondoskodnia, és a macskákat is ő eteti. Ráadásul kiderült, hogy allergiás a macskaszőrre, ezért néha csak azért ment el otthonról, hogy friss levegőt szívjon. De inkább ne tüsszögjön.
Az egyik este, amikor már nem bírta tovább Emma siránkozását, hogy nem kell a kutyának sem, újra fellépett arra a társkereső oldalra. Ekkor akadt össze Jolánnal. Az első kérdések egyike a végzettség volt. Károly már repkedett a gyönyörűségtől. Ügyvéd barátnőm lesz, gondolta. A nőt nem különösebben érdekelték a titulusok, nem is használta a doktori címet, kivéve, ha hivatalból járt el. Jolán külön élt a férjétől, volt öt kamaszgyereke, és valójában csak beszélgetett azon az oldalon. Kiadta a gőzt. Eszébe sem jutott, hogy ott találja meg élete párját. Károly azonban megfogta. Ő maga sem értette, miért. Sosem kedvelte a nagyképű fickókat, és már az első pillanatban rájött, hogy a férfi egy öntelt alak. Találkoztak. Azonos hullámhosszon voltak. Rögtön kiderült. A nő életében nem érezte ilyen jól magát. Nem érdekelte, hogy a férfi gyakorlatilag nincstelen, egy albérlet kisszobájában húzza meg magát és három nővel él meg azzal a rengeteg állattal. Károly pont álmai férfija volt: fekete hajú, barna szemű, szakállas. Így aztán az sem izgatta, hogy a férfi négy évvel fiatalabb. Károly is hasonlóképp érzett. A nő szép volt, éppen az ideálja: zöld szemű, vörös hajú, és ügyvéd. Nem győzte ismételni, hogy mekkora szerencse, hogy egy ügyvédnőbe botlott. Nem foglalkozott azzal, hogy a nő házas és gyerekei vannak. Ő nem akart gyereket. Alkalmatlan arra, hogy egy kisgyerekkel foglalkozzon. Nem árulok zsákbamacskát, mondta Jolánnak, nem szeretnék gyereket. Remélem, Te sem. A nő nem akart negyvenhárom évesen szülni. És különben is, megtapasztalta már az anyaság érzését. Nincs semmim, közölte a férfi. Semmim, csak az ágyam, amiben alszom, na meg a ruháim. Jolán teljesen megbolondulhatott, mert ez sem érdekelte. Károly mindent elmondott, egy dolog kivételével. Nem róla mintázták a hűség szobrát. Erről nem szólt.
Egymást órákig elhallgatták már az első randevún, aminek Jóska bejelentkezése vetett véget. Kérlek, siess haza, már lassan kezdjük az ünnepséget, írta a nőnek. Igen, a középső fiamnak ma van a névnapja, de este hétkor terveztük az ünnepséget, és még öt óra, mondta szinte csak magának. Jolán néhány perc alatt mindent megbeszélt Károllyal a gyorsétteremben, majd elindult a parkoló felé. Onnantól kezdve nem volt megállás. Az összes szabadidőjüket együtt töltötték, bár nem költöztek össze, ezt nem akarta egyikük sem elkapkodni. Hét hónap után mégis úgy döntöttek, hogy elég a kamaszkort megidéző együtt járásból, a férfi a nő házába költözött. Nem zavarta senki a másik felségterületét, a többszintes házban mindenki el tudott vonulni. Akár idillinek is mondható állapot alakult ki, egy nagy család élte a boldog hétköznapokat. Egészen addig, amíg Károlyban ismét felcsillant a vadászösztön. Irénkét célozta meg. És a nyila célba talált.
Jolán mindent megtett a férfi visszahódítására, és rövid ideig úgy tűnt, hogy sikert ért el. Hetek teltek el, amikor a nő legjobb barátnője telefonon bejelentkezett. Károly őt akarta felszedni azon a társkereső oldalon. Jolán belerokkant. Számon kérte a férfit, aki ennyi mondott: tudod, én már csak ilyen vagyok. Nem tudok ellenállni a nőknek. A nő iszonyodva fordult ki a hálószobából. Rá sem bírt nézni Károlyra. A férfi küzdött, de nem bírt a vérével. Meg aztán minden nőt a három diplomájával akart lehengerelni. Többnyire sikerült is.
Jolán időt kért, és azt, hogy Károly költözzön át a kisszobába. A férfi pontosan érezte, hogy túllőtt a határon. A nő nem ehhez szokott és nem túl rugalmas, ha megcsalásról van szó. Vissza kell fognia magát, ha nem akarja Jolánt végleg elveszíteni. Pár napig sikerült is meggyőznie magát arról, hogy a nő többet jelent, mint bármelyik korábbi és leendő kapcsolata, de aztán újra ismerkedni kezdett. Jolán rájött. Amikor a férfi automatizmusból neki küldte az üzenetet. Ő nem Klára, és nem lakik Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, még kevésbé Sonkádon, ahová a randevút lebeszélték. A nő csalódott volt és dühös. Károlyt választás elé állította, vagy azonnal eltakarodik az összes holmijával együtt, vagy lemond a kicsapongó életmódról. A férfi nem tudott hová menni, nem akart Sonkádról a fővárosba járni, meg aztán az a nő az ottani postán dolgozott, nem volt háromdiplomás, mint kiderült, dehogy megy ő sehová. Próbál lemondani a nőkről, ígérte. Eközben Jolán mással próbálkozott. Végig akarta tisztán gondolni, hogy érdemes-e tovább küzdeni a férfiért. Jóska pedig meghallgatta. Naponta hallgatta. És segíteni akart. Károly három napra elutazott. Állítólag a nagyszüleit látogatta meg. Jolán már nem nagyon bízott benne. Különösen, amikor fél nap után elérhetetlenné vált. Jóska aznap ott maradt. Maga sem tudja, hogyan történt. Jolán arra eszmélt másnap hajnalban, hogy Károly ad neki egy pofont, és ordítva zavarja el a férjét. Ez volt az utolsó csepp a pohárban. A nő kidobta Károlyt. Aki férfias módon térdre rogyott és úgy könyörgött. Mindent megígért. Jolán hajthatatlan maradt. A férfi zokogva hagyta el a tizenhatodik kerületi házat. Sírva kullogott haza. Fótra. A szüleihez. Az anyja nem értett semmit. Jó, pénz kell, ez természetes, mondta az asszony és már készítette is a kasszát, amiben a nyugdíjukat és a félretett pénzüket őrizték. Emma? - kérdezte az asszony. Károly zokogásban tört ki és annyit tudott szipogva mondani: Jolán. Az anyja előtt is titkolta, hogy van valakije. Komoly kapcsolata. Károly pontosan tudta, hogy nem bír magával, és nem akart a mélyen vallásos szüleinek lelki törést okozni. Ő ilyen lett, na. Az anyja a fejét csóválta, majd mert egy tányérnyi csipetkés paszulylevest, Károly kedvenc ételét.
A férfi az elkövetkező napokat a telefonjával a kezében töltötte. Azon a társkeresőn megállás nélkül írt mindenkinek huszonöt és hatvan év között. Nem érdekelte, hogy szép vagy csúnya, csak ügyvéd legyen. És magában arra gondolt, hogy megmutatja Jolánnak, milyen gyorsan megtalálta az utódját. Nem találta. Hetek teltek el, és rájött arra, hogy mégis a nő volt az igazi. Eldöntötte, hogy megkeresi. Jolán már kezdte megszokni a mindennapokat immáron Károly nélkül, aki kávézni hívta. A nő végig sem gondolta, és belement. Újra kezdődött minden. Minden tekintetben. A férfi úgy gondolta, ha elmennek egy amolyan előnászút-félére az ausztriai síparadicsomba, talán lesz ereje a továbbiakban nem félrelépni. Jolán pletykát hallott. Egy Károly nevű, fekete hajú, barna szemű, szakállas énektanár fel akarta szedni az új kolléganőt. A nő nem szólt semmit. Akkor sem, amikor bőröndöstől megjelent az ajtóban Károly. Indulnunk kellene, mondta a nőnek. Nem megyek sehová, közölte Jolán. Fél óra múlva itt van Jóska, vele megyek moziba. Károly ordítozni kezdett. Nem értette ezt az egészet. Jóska milyen csúnya ember. Jolán hogyan választhatja őt? De ha jobban meggondolja, Jolán sem szép. Meg aztán, nem is annyira jó ügyvéd. Ő majd megmutatja, hogy milyen egy igazi ügyvéd. Mérgesen sarkon fordult, és bevágta maga mögött az ajtót. Jolán szomorúan felsóhajtott, vége.
Másfél évvel később Károly üzenetet írt: "Már valóban a finisben vagyok. Hamarosan ügyvéd leszek, mint Te. Rájöttem, kellesz." Jolán férje olvasta el az üzenetet. A nő pár hete halt meg. Gyorsan elvitte a betegség. Jóska így válaszolt: "Jolán már nem ügyvéd többé. Angyal." Károly agya elborult. Zokogva felpattant a motorjára. Nem látott semmit. Egy kamion elé fordult. A sofőr már nem tudott fékezni. Károly az utolsó pillanatában mosolyogva arra gondolt, vége.