LOVASS ADÉL NOVELLÁJA

Hévíz felé félúton

"Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa". Ez az újszövetségi idézet zakatolt a nő fejében, miközben tekerte a kerékpárját. "Mennyek országa... Talán az lehet ilyen szép" - gondolta, miközben el-elakadó lélegzettel próbált úrrá lenni a kaptatón.

A Hévíz és Keszthely közötti távot naponta megtette. A kéthetes szanatóriumi beutaló időszakát arra használta fel, amire kellett: testileg és lelkileg feltöltődve vált egyre erősebbé és egészségesebbé. A kezelések után minden nap különféle programokba vettette bele magát; hol egy táncest, hol egy mozi, hol egy kiállítás megtekintése. S ha - teszem azt - ez a másik városban, Keszthelyen volt, akkor sem esett kétségbe, rápattant a kölcsönzött biciklire s úgy tette meg a közel 5 kilométeres távot.

Nem győzött betelni a környék csodáival. A gőzölgő kénes víz jótékony hatásait nem csak testrészei, de a vidék faunája és flórája is tapasztalhatta. A trópusokról származó, de itt a meleg vízben télen is virágzó tavi rózsák, vagy a még Festetics gróf által telepített mocsári ciprusok mellett az őshonos növények is gazdagabban, bujábban növekedtek a különleges klímájú vidéken. A zsombékok fölött a hajdan-volt vulkánok forróságából visszamaradt langy pára lengedezett, s a kúszó folyondárok apró szőrein kristálycsöppek formájában csapódott le apró prizmaként szűrve meg a napsugarakat. Az erdő illata is mintha teltebb és töményebb lenne errefelé, s az egész vidékben volt valami különleges és titokzatos.

A mozaikok... vagy micsodák... Igen, azok tették még izgalmasabbá mindennapos útjait. A legelsőt a keszthelyi kastély melletti poros útkanyarban vette észre, akkor még ügyet sem vetve rá, a másodikat pedig benn, az erdő mélyén átvezető bicikliút melletti pihenőnél. Aztán minden nap újabb és újabb képek váltak láthatóvá a földön. Alapanyagukként elsősorban építési törmelék, kisebb cserép- és betondarabok szolgáltak, emellett nagyobb, színes kavicsok, olykor egy-egy lakója által elhagyott szürkésfehér csigaház. Ívek, vonalak és meghatározott rend szerint váltakozó színek, ábrák, melyek nem ábrázoltak semmi kivehetőt, pedig minden erejével próbálta felfedni a jelentésüket a napról napra egyre terebélyesebbé és díszesebbé bővült kirakósnak.

Önmagában már a létezésük is temérdek kérdést vetett fel benne, de az, hogy ki és mikor, mi okból készíti ezeket a műveket, az már végképp megválaszolatlanná vált számára. A két hét minden napján úgy pattant nyeregbe, hogy hátha fény derül a furcsa jelek keletkezésére, s minden erejével azon volt, hogy megfejtse azokat. Agyában valami oknál fogva összekapcsolta ezeket az absztrakt képeket egy férfi alakjával. Körülbelül az ötödik napon tűnt föl a bicikliút mellett, kezében nagy, kongó diszperzites vödrökkel. Egyszerre többet is markába fogott a 40-es éveiben járó zömök testalkatú férfi, kinek kopott-kék mackónadrágja nagy hasa fölé volt felhúzva, a melegítő felsőjén és alsóján is oldalt piros csík volt, a 80-as évek dizájnját idézte az öltözéke és valahogy az egész lénye. Sötét, kerek arcát borosta szegélyezte, mitől kissé elhanyagoltnak tűnt furcsa, égő tekintetű ábrázata. A férfi sietősen lépdelt a vödrökkel, pillanatra felnézett a bicikliúton tekerő nőre, majd nagy lendülettel továbbhaladt.

"Ő az, ő készítheti ezeket a... ezeket a gyerekmunkának kinéző valamiket" - villant a nő agyába a gondolat már első alkalommal, s két nap múlva, mikor az erdőben látta ugyanúgy, akkor éppen teli vödörrel a kezében, már szinte biztosra vette a dolgot. Ahhoz azonban, hogy megálljon és feltegye a benne megfogalmazódó kérdéseket, nem volt elég bátorsága. Tartott tőle, hisz csak egy férfi, meg csak az erdő mélye, ráadásul az a különösen lángoló szempár... Nem, nem állhat meg. Majd ha más is lesz a környéken.

De nem volt. Több ízben is látta még a két hét alatt a bolyongó férfit. A hazautazás napjának délelőttjén már csak azért ült fel a kerékpárra, hogy találkozhasson vele. Nem lesz rá több módja, így muszáj összeszednie minden bátorságát, irány Keszthely! A férfi azonban nem jelentkezett az odaúton. A nő hiába fürkészte a gyógyvizet elvezető párolgó patak kis völgyét, vagy a léggyökereikkel az ég felé meredező mocsári ciprusok közötti teret, sehol senki. Csalódott volt és talán kicsit dühös is saját magára. Visszafelé búcsút vett még az útkereszteződés mellé pakolt egyik legcifrább alkotásra, a piros cserépdarabok messziről kivirítottak a lapos misungdarabok közül. Majd a bosszúságtól nagy lendületet nyerve indult vissza, s pont, amikor a leggyorsabban gurult lefelé a hévízi völgy felé, eléugrott hirtelen az egyik fa mögül a férfi, egyenesen hozzáintézve szavait: - Lassabban, legyen kedves, lassabban, mert kiugorhat egy őz és elütheti! - hallotta már messzebbről a figyelmeztetést. Lefékezett a nő, majd leszállt a bicikliről, de tisztes távolban maradt, hogy ha kell, akkor el tudjon időben menekülni. Az izgatottságtól és a kerékpározástól akadozó lélegzettel próbálta összeszedni minden gondolatát, s beszédbe elegyedni a férfival, aki azonban - látva, hogy felkeltette a biciklis figyelmét - végeláthatatlan monológba kezdett arról, hogy hogyan lehet figyelni az erdőben lakókra, együtt kell azokkal is élni, s úgy tenni, hogy az ne csak az embernek, de az állatnak is jó legyen, s hosszasan kezdte ecsetelni a gyakorlati tanácsokat. Nagy gesztusokkal beszélt, választékos kifejezéseket használt s érezhetően átjött mondataiból az a cél, hogy valóban meg akarja védeni a környezetét. Volt azonban viselkedésében, gondolatmenetében valami "másság", ami miatt a nő azt fogalmazta meg magában: "Ez egy bolond. Valószínű, ez egy kicsit megbuggyant s azért töltheti egyedül itt a napjait". A mozaikok létére így talán megvan félig a magyarázat, de a nő úgy volt vele, hogy - ha már a nem épp véletlen az útjába irányította a férfit, akkor - megkérdezi tőle, mik azok a törmelékből kirakott képek az út mentén.

"Engem bíztak meg a helyi polgármesterek, hogy csináljak térképet a turisták számára" - mondta a legnagyobb természetességgel a bolond, s hangjában némi büszkeség bujkált. Részletezte munkája fölöttébb szükséges voltát, számadatokban mellékelte a méretarányokat, majd története e ponton kezdett kissé szürrealisztikussá válni. Beszédében említett bizonyos, az űrből letekintő személyeket, akik odafentről segítették őt a térképek elkészítésében, akik most is látják, s hallják azt is, mit beszél. Szóba hozta a hologramokat, kíváncsi volt, hogy el tudja-e beszélgetőpartnere mondani pontosan, mik is azok, s hogyan keletkeznek. A nő nem tudta, de e tudás híján csak másodpercekig maradhatott, mivel a férfi azt is beleszőtte hosszú elbeszélésébe. Mivel a nő hagyta, hogy a férfi nyugodtan elárassza a nélkülözhetetlen információkkal, elvégre ő kereste mindenáron e találkozást, így a férfi vérszemet kapva egyre jobban beleélte magát rögtönzött előadásába. Hirtelen szemléltetni akarván, hogy odafentről őket hogyan is látják az égiek, földre hasalt, a kék mackóruha pocaknál súrolta az aszfaltot, majd a kövér testtől szokatlan gyorsasággal felpattant, s most már a hologram dimenzióinak összetettségét próbálta mozdulataival érzékeltetni. Sokoldalúságát is be akarta bizonyítani hálás közönségének, így elszavalt egy saját maga által írt verset, mely szintén lokálpatriotizmusáról tett tanúbizonyságot. A vers kezdősorai valahogy így hangzottak: "Szép hely Hévíz és Keszthely is, fotózva, vagy akár festve is...". A nő nézte, mosolyogva hallgatta a férfit, akinek lendülete, jószándékú tanácsai, gyermekien egyszerű versikéje egy szót juttatott eszébe: tisztaság. Minden szavából sütött a szeretet, az a törődés, ahogy környezetét, életterét jobbá akarta formálni. Keze már kevésbé görcsösen szorongatta a kerékpár kormányát, s átadta magát a véget nem érő mesének.

Elköszönésükkor a férfi még a nő után kiáltott: "Vigyázva menjen, mert különleges meztelen csigák szoktak átcsúszni az úton. Én el szoktam vinni őket távolabb, nehogy az óvatlan járókelő eltapossa szerencsétleneket!".

"Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa"- úgy kattogott agyában a bibliai sor, mint a kölcsönkerékpár küllője. "Boldogok, vagy bolondok? Talán nem véletlen a két szó hasonlósága" - morfondírozott, s felmerült benne, hogy talán érdemes lenne etimológiai kutatásokat végeznie e téren. Vagy a hologramnak kéne utánanéznie? Úgy érezte, fel van adva a lecke. Abban azonban egészen biztos volt: ez az ember, ez a "bolond" azért boldog, mert ő már itt a földön megteremtette magának a mennyországot mozaikostul, csupaszcsigástul, mindenestül.