LOVAG BORNEMISSZA ATTILA ESSZÉJE

A Csend misztériuma**

A Csend dobol a fülemben, mint Radnóti Miklós versében: "Üvölt a csend fülemben s
felkiáltok". De vajon a csendre szükségünk van-e e zajos világban? A metropolisok zaját
nagyon megszokta a fülünk, szinte hiányzik, ha egy csendesebb utcában megállunk és
furcsává válik, hogy nincs zaj. Hazamegyünk, otthon már bömböl a tévé, a rádió, az internet
és újból a hozzászokás rabjaiként állunk és bámuljuk a képernyőt, sokszor már követni sem
tudjuk, és vagy belealszunk, vagy az idegeink azt parancsolják, elég volt! Ez a zaj
misztériuma, egy kicsit éjszakára elnyugszik az elme, de hajnalban feldübörögnek a villamos,
az autóbusz zajai és kezdődik elölről a zaj! Miért? Kérdezi agyunk, miért nincs csend?
Csend? Kérdezzük bután és felerősítjük a híreket, mert hiányzik a zaj. A gyerek a másik
szobában üvölteti a cd-ét, magnót és helyreáll a megrontott idegrendszerűnk zajártalma és
folytatódik a zajmisztérium háborús övezete. A munkahelyen aztán- gondoljuk, csend lesz, és
mi történik? Megszólalnak a mobiltelefonok, és a kezünket kapjuk a fülünk elé, hogy már
megint? Folytatjuk a hangsugárzások, hangszennyezések ütemes dallamát, mert épp egy
autócsoda repült át előttünk és a benne lévő rádió a magas decibelekkel még nagyobb zajt
közvetít! S egyszer csak a zsebünkbe nyúlunk és beveszünk egy nyugtatót, mert elegünk van!
Miért e zaj, a háborús övezet a békés nagyvárosok utcáin? Miért-e zajforgalom a kék bolygó
nagyvárosaiban?
Hétvégén lemegyünk anyuékhoz Nyékházfalvára. Végre egy kis nyugalom, mondom, és
szombat hajnalban elindul csikorogva a vonat, vagy az autó, ahogy tetszik. Még végigkísérjük
a 120 kilométert az autópálya zajával, a sok robajjal és végül befordulunk a szüleink, és
gyermekkorunk kis házai közé és megállunk a még zsalus ablakos ház előtt. Mikor kiszállunk,
szinte megtántorodunk. Mi ez? Roppant csend vesz körül, messziről halljuk édesanyánk
örömköszönését, apánk csendes búgó hangját, a kutyánk ugatását, de mi ez a csönd? Honnan
jön, miért van? Nem értjük, hogy a zajhoz szokott agyunk a fülön keresztül a csöndet hallja.
Igen, a csöndet, amely hirtelen leülepedett és ámultan leülünk a szoba előtt a kis székre.
Valahol egy macska nyávog, egy-egy kutya ugatja nászát, és egy zúgó bogár elrepül mellettem
az égbolt hatalmas mellkasa alatt. Nem szólunk, élvezzük a csend misztériumát. Eszembe jut
vallástörténeti előadásom: az "Aditon misztérium." Isten csendes hallgatása, mikor gyónom a
lelkemben vélt vagy valódi bűneimet, de Isten nem szól vissza! A csönd az Ő misztériuma, a
hallgatása a misztérium. Meghallgat végre valaki - gondolom, és élvezem a csendet, ezt a
hatalmas csodát, ezt a ki nem mondott valóságot, anyám halk beszédét és apám dörmögését és
köszönöm Istennek, hogy vannak még csodák! Mert a csönd is csoda, a csönd, a hallgatás
misztériuma, amikor érzem, hogy áthatolhatatlanul ömlik belém, és nyugodttá tesz. Még a
templom harangja is finom zendülés, és összehasonlíthatatlanul alig hallom!
Talán az anyaméhben volt ilyen nyugalmas nap, amikor csak egy messzi dobogást hallottunk
és találgattuk, hogy van-e kint, van-e megszületés! A magzati misztérium földi, falusi csöndje
megnyugtat, mert kell ez a csoda, ez a titkos Aladdin lámpa, mely örömöt és nyugalmat ad a
meggyötört idegrendszernek. Látom a család többi része is ül, és szippantja be a csöndet, ezt
a jótékony semmit, ezt a zajtalan világot és a sápadt arcok kipirulnak, és elkezdünk halkan
egymással beszélgetni. Még az edények csörgése sem bántó, halk és nyugodt minden.
Megtudom, hogy a lányom kitűnő angolból, nem kiabálva, halkan közli, vagy csak nekem
tűnik most halknak a beszéde? A fiam csak ül és meséli iskolai élményeit, nem is tudtam, hogy
ő is osztályelső informatikából, a feleségem elmondja munkahelyi előléptetéseit, és mosolyog,
hogy ugyan már elmondtam párszor, de nem figyeltek semmire, amit mond az ember. Anyám
elmeséli, milyen gyógyszereket kap reumájára, apám a helyi történeteket és rájövök, hogy a
csend tényleg misztérium, nem kiabál, halkan közöl, és rám hullik, mint az este. És jön megint
a reggel. Valahol kakasok kukorékolnak, alig hallom és élvezem a messzi zajokat, mert a
csend misztériumában pihenek és "üvölt a fülembe" a némaság, a csend világa. Séta a
kertben, gyümölcsösben! Virágzó fák, gyümölcsök és halk beszéd. Persze, hogy viszünk haza,
nemrég disznóvágás is volt, abból is, - úgysincs nektek ilyen finom a nagyvárosban,- hallik
anyám hangja csendesen, de lassan, mint egy kolomp harangoznak, és indulni kell a
csatatérre, fel a metropolisunkba, ahol nem értjük egymás szavát, nem tudom a gyerekek
iskolai dolgát a feleségem előléptetését és kezdődik a zenebona és a zajszennyezés!
Hol hallok én ott fenn tücsökmuzsikát és békazenét?
Elköszönünk és megered lassan az eső. Autónk végigjárja a sáros falut, majd rákanyarodik a
dübörgő hármas autópályára, ahol széttörik a csend, szétoszlik az álom, és hatalmas, fület
bántó zajjal megérkezünk haza. Haza? Melyik volt az igazi?
Látom, a többiek is megbántódnak, és sáros, zajos és piszkos volt a város, s nem beszélve a
hatalmas zajról, ami fogadott bennünket.
Álmaimban viszont újra a csend világában, Isten Aditon misztériumában jártam, ahol
hallottam tücsökzenét és a békák beszédét, kakaskukorékolást, de mindezt széttépte a hétfő
reggeli misztérium, a zaj, a dübörgés és már csak emlékeinkben "üvölt a csönd fülünkben"!
De az szívet tépően elveszi a nagyváros zaját és visszahozza a csendet, a csend harmóniáját és
az Isteni Aditon misztériumot! És kezdődik minden elölről...

** Isten tudatos, bölcs hallgatása /héber/