DR. BÁLINT JÁNOSNÉ ÁGOSTON ILONA PRÓZÁI

"Törvényen kívül védtelen vagy,

Törvényen belül hadrafogható"

(Petri Csathó Ferenc: Föld, fű, hó)

Látogatás a pockingi temetőben

(Különös forrásai az örömnek)Az elmúlt évtizedekre gondolva, nem tudom feledni drága jó anyám magas, karcsú alakját, amint az állomásról jövet megállt a széles Göbölyhajtó úton a fák közt, nehéz csomagját egy szusszanásra letette és visszanézett a város felé. De megállt kapálás közben is, vagy amikor a gyomlálástól megfájdult derekát egy kicsit kinyújtóztatta, akkor is a város felé nézett. Szüntelenül apámat várta, hátha egyszer felbukkan a távolból. - De nem jött soha...

1944. március 13-án , - (ma már éppen 75 éve) - megkapta az azonnali katonai behívót, majd ugyanez év októberében kitelepítették az egységet Németország északi részén felállított Schlesswig-Holstein-i angol fogolytáborba. Ezt mi itthoniak természetesen csak évek múlva tudtuk meg és azt is, hogy 1945 októberében két bajtársával együtt innen megszöktek, de soha nem érkeztek haza.

Édesapámat a háború után több alkalommal is kerestettük - újság hirdetés és a Vöröskereszt által, több szerencsésen hazatért fogolytársával leveleztünk - de haláláról vagy hollétéről évtizedeken keresztül semmit nem sikerült megtudnunk, még 2000-ben sem. Mindig azt a választ kaptuk, hogy: - eltűnt, nincs adat, sorsáról felvilágosítást adni nem tudnak. Anyám ebbe soha nem tudott belenyugodni, emlékét mindig éberen ápolta.

Ma sok mindenre mondjuk: "ilyen ma már nincs"... Ilyen lehetett az ő szerelmük is. Két egymásra talált embert nem tudott elszakítani a távollét, mindig egymásra gondoltak. Kitűnik ez apám leveleiből, melyeket Eltűntnek nyilvánítva címmel állítottam össze.

A hazai - 1989 évi - rendszerváltás után megnyíltak és kutathatóvá váltak a keleti és nyugati levéltárak. Napjainkban pedig a rádió Háborús kereső szolgálata és a tv Sírjaik hol domborulnak című műsora foglalkozik az eltűntek felkutatásával. Egyik középiskolai osztálytársam bíztatására 2007 szeptemberében újra írtam a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténelmi Levéltárába, melyre - majdnem egy év után - 2008. július.11-én érkezett az alábbi válasz:

"Tisztelt Cím!

Intézményünkhöz 2007. 09. 11-én érkezett kérelmére igazolom, hogy a HM HIM Központi Irattárának nyilvántartása szerint Ágoston István (1915.04.20. a.neve: Birkás Mária) polgári személyként 1945. 11. 08-án Klein-Aucheim térségében baleset következtében elhunyt.Nevezett személyt Pocking település temetőjében helyezték örök nyugalomra a 704-es sírhelyen.

Tájékoztatom továbbá, hogy a baleset körülményeiről, illetve Ágoston István sírjának jelenlegi állapotáról információval nem rendelkezünk. Ilyen irányú kérdéseivel a HM HIM Hadisírgondozó Irodájához fordulhat tájékoztatásért melynek címe: Budapest, 1014 Kapisztrán tér 2-4.

Tisztelettel: Maruzs Roland százados, irattárvezető"

Az értesítés elolvasása után fiammal csak néztünk egymásra és alig hittünk a szemünknek. 63 év után, valóban megtalálták édesapám sírját?

Az örömnek olyan különös forrásai lehetnek. Számunkra ez örömhír volt. (Édesanyámat 4 hónappal előbb temettük el, 89 évesen.) Azonnal elővettem a térképet és Németországban, az osztrák határhoz közel meg is találtam Pocking városát. Különös nyugtalanság fogott el. Azonnal utazni akartam nyughelyéhez...

Előbb azonban kedves ismerősöm, Némethné Glasza Melinda segítségével - aki jól beszéli a német nyelvet - az interneten is érdeklődtünk a pockingi temetkezési hivatalnál. Készségesen válaszoltak és megerősítették, hogy édesapám valóban ott van eltemetve. Az áthelyezési okiratot is megküldték mi szerint 1960.ll.24-én a kleinostheimi temetőből - ami kb. 300 km-re van Pockingtól - lett áttemetve.

A Google térkép alapján az út Budapesttől Pockingig 514 km, mely a kiépített modern sztrádán - jó kocsival - 5-6 óra alatt megtehető. Mi is reggel 7 órakor indultunk, rokoni házaspárral és du. 1 órakor Pockingban voltunk. E szépen kiépített és rendezett bajor kisváros Passautól délre, mintegy 30 km-re a Rott folyó és az Inn folyó között fekszik, lakosainak száma, 15 ezer fő. Európában itt található a legnagyobb magyar katonatemető.

Az interneten - Tarczai Béla kutató - így ír a sírkertről:

"A magyar katonatemető a bajor tartományi kormány, a Hadisírgondozó Szövetség és a város közös elhatározása és anyagi áldozatvállalása nyomán létesült 1955-61 között úgy, hogy a környék 141 településéről ide temették át a katonai és polgári áldozatokat, hősi halottakat. Erre a célra a város ezer négyzetméteres területet biztosított a városi temető szomszédságában. 747 magyar állampolgár, 659 katona, 32 nő és 36 gyermek - köztük 107 ismeretlen - talált itt végső nyughelyet. A temetőt azóta is a város gondozza és időnként felújítja. Több évi előkészítő munka után a magyar Külügy- és Honvédelmi Minisztérium egyetértésével, 1992 augusztusában jelenhetett meg az első hivatalos küldöttség Pockingban.

Az első látogatást őszinte baráti kapcsolatok kialakulása követte. Az azóta eltelt idő alatt több ízben is felkereshettük a temetőt, hogy elhelyezzük koszorúnkat az emlékhelyen, amely német és magyar nyelven hirdeti, hogy: "Itt nyugszanak magyar hősi halottak".

Pockingban minden látogatásunk alkalmával nem csak az ott nyugvókra, hanem minden ismert és ismeretlen hősi halottunkra emlékeztünk és emlékezünk a jövőben is. Pocking számunkra ilyen értelemben jelkép, jelképe annak az óriási veszteségnek, amely nyugaton is érte nemzetünket."

Megrendítő volt számomra - 63 év után - édesapám sírkövénél állni. Egy zsáknyi, hazai - szentetornyai - földet, nemzetiszín szalaggal átkötött koszorút vittem és mécsest gyújtottunk - a központi emlékműnél is, ahol a Magyarok Világszövetsége koszorúját találtam még.

Egész nap borongós idő volt, de ekkor gyönyörűen kisütött a nap. Unokatestvérem férje, vállamat átfogva e szavakkal vígasztalt: "Ne sírj, - onnan fentről, most biztosan lát minket..." A könnyeim csak folytak, de megkönnyebbültem, meg is nyugodtam. A fájó emléken enyhített, hogy oly sok év után - bár az otthontól távol - mégis rátaláltam végső nyughelyére. Halálának körülményeiről ugyan még mindig nem tudunk semmit, csak számtalan megválaszolatlan kérdés vetődött fel azóta is. Vajon milyen baleset történhetett? Talán aknára léptek, vagy mégis agyonlőtték őket, amit balesetnek tüntettek fel? Szándékomban áll további kutatást kezdeményezni és újból kiutazni Németországba.

Apám hiányát mindig éreztem, de haláláért harag már nincs bennem, hiszen akik a világégést okozták, már nincsenek az élők sorában. Pocking városának, az ott lakóknak csak köszönettel tartozom a sírkertben nyugvó hősi halottak nyughelyének ápolásáért. A temetőt nagyon szépen gondozott élő sövény védi. Az utak mellett és sírok közt örökzöld borostyán indái tekeregnek. A nevek és évszámok minden egyes sírkövön ma is jól olvashatók. A bejáratnál a VII. stáció domborműve fogadja a látogatókat, mintegy jelezve az elesettek örök pihenőhelyét. A sírkert jobb oldalán, nyitott kápolnában, vagy inkább kicsiny mauzóleumban egy rézlapokból álló - hajtogatható - könyv található, melyen szintén jól olvashatók az elhunytak adatai.

Egy rejtélyre is itt találtunk magyarázatot. Az említett könyv a magyar abc-szerint sorolja a neveket. Édesapám ezzel szemben nem az első oldalon található, hanem az "I" betűnél: István Ágoston...

Valószínű, a temetésekor megtalált személyazonosító lapon Ö, a német írásmódnak megfelelően a keresztnevet írta előre. Lehetségesnek tartom, hogy korábban e miatt jött mindig nemleges válasz a leveleinkre.

Nagyra értékelem és nagyon nagy köszönettel tartozom a HM Központi Irattára és a Hadisírgondozó Iroda dolgozóinak az eredményes kutatómunkáért, mellyel bizonyára sok családban sikerült már a több mint fél évszázados homályos titkokat eloszlatni és a fájó emlékeken enyhíteni, hiszen az örömnek oly különös forrásai lehetnek...

Élővilág - túlvilág

..."Hajt az idő, nem vár: elhalunk mi, vének,

Csak híre marad fenn karunk erejének:

Más öltőbeli nép, más ivadék nő fel,

Aki ésszel hódít, nem testi erővel."

Arany János: Toldi estéje

Az ebéd utáni szunyókálásból lassan ébredezett a két idős testvér. Az ablakból jól látták, hogy erős szél fújja a fák még lombtalan ágait. A húsvét előtti böjti szelek fújtak, de szépen sütött a nap.

- Gyere, öltözzünk, 4-re vár az ügyvéd.

- Jó, hogy felébresztettél, én olyan mélyen aludtam, még álmodtam is valamit...

- Ne álmodozz, öltözz, mindjárt jön a troli...

- Tudod a címet? Az igazolványok nálad vannak, nehogy itthon felejtsünk valami fontosat? A pénzt is eltetted? - mert ezért fizetni kell!

- Persze, tudom, induljunk.

- Kettőre zárd az ajtót, el ne felejtsd!

Elindultak egymásba karolva, még vártak is a trolira.

- Remélem, jól döntünk ezzel a végrendelkezéssel. Mindig utólag dől el, jó lépésre szántuk-e magunkat...

- Elég sokat gondolkodtunk rajta, beszéltünk is róla, most már ne változtassunk a tervünkön. Előrelátónak kell lenni, nem vagyunk már fiatalok, bármikor történhet velünk valami... Most még mindennek tudatában vagyunk, most kell elintézni... Tudod, hogy járt a sógorod is? - Egyik percről a másikra, aztán vége, a túlvilágon találta magát...

Az ügyvédnél már várta őket a gyerek, a majdani örökös.

Alig egy fél óra múlva aláírták a szakszerűen megfogalmazott, végrendeletet, melyben kijelentették, hogy önként, tiszta tudattal átruházzák javaikat majdani gondviselőjükre, akiben megbíznak, aki betegségükben ápolja majd, és tisztességgel eltemetteti őket. Remélik nem fognak csalódni...

Megnyugodva tértek haza és a mindennapok úgy folytatódtak, ahogy azelőtt, de egyre többet emlékeztek, sőt még rövidtávú terveket is szövögettek a nyárra, őszre. A reggel egy frissítő kávéval kezdődött és a napi teendők közben általában a régi idők eseményeit emlegették, néha összehasonlítva a jelennel.

- Emlékszel, mikor az történt, hogy.... Vagy: - Tegnap, amit mondtál, az nem úgy volt ám, rosszul emlékszel...

A természet hogyan is alkotta meg, vagy fejlesztette ki sok millió év alatt, az emberi agy mai világát? Vagy a Teremtő hozta létre? Világra jön a gyermek, az emberpalánta. Azt mondják tudatlanul jön erre a világra, de szervei a születés pillanatában - sőt előtte is mind működésbe lépnek. Beszélni sajnos nem tud az o-á-záson kívül, azt viszont teljes hangerővel tudtára adja a világnak, gyakran az éjszakai nyugalmat megzavarva, néha órákon keresztül. Aztán gügyögni, majd beszélni kezd, formálja a szavakat, amit - jó esetben - anyjától, apjától hall és emlékezik. Gondolkodik és tervez. Ösztönös és tudatos is. Erre csak az ember képes? Biztos? - Talán...

A gyermek felnőtté válik és felfedezi a körülötte lévő világot. Utazik - világot lát. Éli világát. Megtalálja helyét a világban, vagy nem... Kilóg a világból. Vigyáz rá, mint a szeme világára. Mindig, minden mindennel összefügg. Ez a mai világ! A 70-80, esetleg 90 év alatt mit ért meg, mit él meg mindennapjaiból? Mi az, amire örömmel, vagy szomorúsággal gondol, esetleg évtizedek múlva is nevet rajta, netán bosszankodik miatta?

Élete hátralévő idejében mire is emlékszik vissza a két idős ember a világban történt eseményekből?

- Kapcsold be a rádiót, harangoznak a Dómban, hallgassuk meg a híreket.

- Emlékszel mikor megvettük az első rádiónkat mindig Rákosi szónokolt, őt éltették. Apám meg szidta, mint a bokrot. Nemrég láttam a tv-ben, hogy vödörrel vitte a vizet a kútról, valahol Oroszországban. Már meghalt, de a hamvait hazahozták a Farkasréti temetőbe...

- Az iskolában meg azt énekeltették velünk, hogy: "Szórjunk rózsát Rákosi pajtás elébe/Járjon ő a rózsába bokáig/ Éljen, éljen Rákosi pajtás sokáig" Akkor volt a téeszesítés, a mezőgazdaság szocialista átszervezése is... Az öreg Palkó bácsit úgy megverték, hogy egy hétig nem tudott lábra állni, mert nem akarta aláírni a belépési nyilatkozatot. Aztán elvették tőle a tanyáját. A tisztaszobájukból istállót csináltak. A falára az esküvői képük helyett a tehenek származási lapját függesztették ki, meg, hogy melyik mikor ellett borjút...

- 56-ban meg jegyrendszer volt. Hajnalban már sorba álltunk kenyérért. Eleinte mindenki kapott egy egész veknit, aztán csak felet, végül negyedet, de még így sem jutott mindenkinek. A Szabad Európa rádiót akartuk hallgatni, de úgy recsegett, hogy nem lehetett érteni semmit.

- Vasárnap elmegyünk a szentmisére a templomba? A múlt héten is olyan szépen prédikált a plébános úr a szeretetről.

- A háború után még a templomba járást is megtiltották, meg a hittanoktatást is beszüntették. Pedig ott csak jót és hasznosat tanulhattak a gyerekek. Például a Tíz parancsolat betartásáról...

- Fiatal korunkban milyen jókat korzóztunk a főutcán a mise után... A doktorék mindig olyan elegánsak voltak. Mindenki olyan szőrmegallért akart, mint Bellának volt. Mire hazaértünk nagyanyánk az asztalra tette a csirkehúslevest, a főtt húst a zöldséggel meg külön tálra rakta.

- Én a lábát szerettem szopogatni...

- Én meg a máját, zúzáját...

- Arra is emlékszel, hogy a háború után disznót is csak engedéllyel lehetett vágni? A zsírt meg be kellett szolgáltatni a begyűjtőhelyre... De hülye világ volt!

- A háború után sok gyerek apa nélkül nőtt fel. Jány Gusztáv vitte ki a 2. magyar hadsereget a frontra.. Ott fagytak meg a Don mellett a szerencsétlenek. Jány hazajött, de golyóáltali halálra ítélték...

- Most is apa nélkül nőnek fel, mert mindenki elválik - tisztelet a kivételnek. Aztán összeköltöznek valakivel és a más gyerekét nevelik a sajátjuk helyett...

- Nézd csak, most kezdődik a tornaóra a téren. Letapossák azt a sok szép sárga kikericset...

- Tudod mitől olyan szép? A sok kutyaürüléktől. Jól megtrágyázzák. Mindenki ide hozza a panelekből, de senki se szedi össze utánuk. Ha mégis felszedik, beledobják a kukába, a hajléktalan meg onnan szedi ki a szendvics maradékot. Tegnap mikor levittem a szemetet, egy egész tortát láttam a kukában. Ki dobhatta bele? Pazarló világ... Az ötödik emeleten meg kizárták a kutyát az erkélyre. Egész nap vonított. Mikor eleredt az eső, az ürülékét meg lemosta az alatta lévő erkélyekre...

- Most éppen fekvőtámaszt gyakoroltat a tanár a diákokkal. Jól beletenyerelnek a kutya kakiba. Lehet, hogy többet nem hozza ki őket a térre, inkább maradnak a sportcsarnokban.

- Mikor Pesten meglátogattuk a Pistát, ott is kerülgetni kellett a járdán a kutya szart. Valaki meg is írta az újságba, hogy széklet-főváros!

- De sok marhaság történik ezen a világon!

- Erről jut eszembe, hogy a 6 elemivel kinevezett állami gazdaság igazgatója a határszemlén belelépett a friss tehénlepénybe, mikor Pestről lejött a miniszter, meg az államtitkár. Úgy szállt be az elegáns, vadonatúj Volvóba. Fintorogtak is az urak! Elvitték Pestre a mezők illatát. Manci, a titkárnő mesélte, mert magukkal vitték, mivel nagyon tetszett az államtitkárnak.

- Most jut eszembe, hogy a gyerek nem is volt itt a múlt hét végén. Azt mondta nem ér rá, wellneszezni mennek Hajdúszoboszlóra, valami olcsó akció van. Úgy ne járjunk, mint a Balázs szomszéd... Az egyetlen ügyvéd fia 3 év múlva tudta meg, hogy a tanács hantoltatta el az apját. Most akar neki méltó síremléket állíttatni! Velem akarta bizonyíttatni, hogy ő a jogos örökös. Még a bíróságra is beidéztetett... Erre volt esze, de arra nem, hogy az apját ápolja, vagy kezeltesse... Érdemes volt taníttatni...

- Lehet, hogy jobb volt, amikor egy családba 7-8 gyerek is született. Egy talán akadt közülük, aki az öregekkel maradt és legalább tisztességesen eltemettette őket... De a mai világba egyedül él a panelban a sok öreg, mert már tizenévesen a világ másik felére futnak a fiatalok, hogy megvalósítsák önmagukat... Nem tudom hánynak sikerül?

- Fogytán vannak a gyógyszereink, a jövő héten a doktornőhöz is el kell menni! El ne felejtsük!

- A régi dolgokra jobban emlékszem, most meg elfelejtettem, hogy bevettem-e a vérnyomáscsökkentőt? Bezzeg a Pipás Pista bácsira emlékszem, de nem az átokházi bérgyilkos nőre, hanem a 6 elemis párttitkárra. Ha egy orvos felkereste az irodájában, mindjárt a pipájáért nyúlt, azt tömködte. A szája sarkába igazította, leplezni próbálta, hogy nem is érti egészen a doktor latin kifejezéseit. Mindenre azt mondta, hogy: - majd megoldjuk! De ő is fehér köpenyben járt, kiemelt fizetési kategóriába sorolták a Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetemi végzettséggel.

- Az április 4-i ünnepségen meg az olvasta, hogy öt-egy Lenin. Mert a Vlagyimir Iljics (V. I.) rövidítve volt leírva, ő meg azt hitte római számok! A főorvos úgy röhögött mellettem, hogy majd leesett a székről.

- Volt egy másik esete is. Már majdnem mindenki bóbiskolt a hosszú beszéd monoton olvasása közben, csak akkor kapta fel a fejét a hallgatóság, mikor azt olvasta sor végén, hogy: auto-, a másik sor elején meg, matematikus, az "automatikus" helyett. Azt se tudta mit olvas...

- Hallod ezt az ordibálást? Az iskolások mennek valahova. A tanárnő miniszoknyás fenekére mutogatnak a fiúk. A köldökébe meg pirszing van... Testékszer! Az óvónőnek meg az orrába volt karika...

- Neked meg a füledbe van karika...

- Hát ez a fülbevaló azért mégis más...

- Lehet, hogy máshol is van neki pirszing, de azt csak a barátja látja biztos... Vajon milyen nevelésben részesíti az ifjúságot az ilyen pedagógus? Nekünk külön lány és fiú udvar volt az iskolában - de lehet, hogy az sem volt jó. A tanárnő meg Michelangelo Dávid szobrát csak derékig mutatta meg a művészettörténeti albumból. Egy fehér lappal letakarta a micsodáját...

- Kapcsoljuk be a Tv-t, kezdődik a Híradó, hagyd abba azt a keresztrejtvényfejtést. Vasárnap meg szavazni kell menni az iskolába!

- Elmenjünk?

- Hát persze, ez hazafias kötelességünk, azt mondta Viktor!

- Hazafias kötelesség? - De nagy szavakat használsz! Kíváncsi vagyok, mi valósul meg abból a sok ígérgetésből, ha ők nyerik a választást? A programbeszédekben mindegyik párt túl akarja szárnyalni a másikat...

- Csengettek, hallottad? - lehet, hogy a gyerek jön?

- Na, végre, milyen volt a wellness? Életed párja miért nem jött?

- Két napos edzőtáborba vitte a gyerekeket. Szabadnapot kaptam. Itt is alszom. Holnap ebédre süssünk igazi rántott csirkét, meg diós piskótát, karácsonykor is olyan finom volt.

- Együtt ebédelünk? - nagyon jó lesz... De örülünk, hogy jöttél, már úgy hiányoztál. Ugye még nem vacsoráztál? Mit ennél?

- Mondtam, hogy ne együk meg a pörköltet, most jó lenne a gyereknek...

- Csak egy kis vajas kenyeret kenjél mama, más nem kell, meg egy kis gyümölcsteát iszom...

- Gyere, üljünk ide a rekamiéra, kezdődik a tv-ben a Legyen ön is milliomos. Azt úgy szeretjük nézni, abban legalább nem hazudnak... Talán?

- Mama, a jövő héten kicseréljük ezt a régi tv-t olyan laposra. Az jó lesz nektek tíz évig is.

- Hol leszünk mi tíz év múlva? - vagy húszat akartál mondani?

- Örülök mama, hogy ilyen jó kedved van...

A műsorban negyed óra múlva az ügyes játékos, már a milliós kérdésnél járt.

- No, mi van veled, elaludtál? - teljesen rám dőltél mama... Ébredj, mi van veled?

Mama, nem ébredt, kezei rángatóztak, a szája félrehúzódott. Elvesztette az eszméletét. A mentő szirénázva vitte a kórház ügyeletére. Azonnali infúzió, CT. Feszült várakozás a folyosón. Végre kinyílik a vizsgáló ajtaja, mamát felviszik az emeleti kórterembe infúzióval a karjában.

Az orvos készségesen tájékoztatja a legközelebbi hozzátartozót.

- Agyi infarktus, egy érelzáródás. Talán sikerül feloldani a vérrögöt, de, hogy milyen kimenetele lesz, még nem lehet megjósolni. Most elvesztette tudatát a külvilággal. Reméljük sikerül visszahozni, pár nap alatt eldől a sorsa. Volt valami előjele a rosszullétnek?

- Semmi előjele nem volt. Fél órával ezelőtt megvacsorázott, együtt néztük a tv-t és egyik pillanatról a másikra elvesztette az öntudatát...

- Minden lehetséges kezeléssel megpróbáljuk az állapotát stabilizálni, de lehet, hogy hosszú ideig ápolásra szorul majd... Most itt marad az intézetben...

Mama egy hét után tudott járni, önállóan enni, hallott, látott, de a beszéde akadozott. Többé nem volt a régi. Voltak világos pillanatai, de többnyire nem lehetett vele kommunikálni. A tv műsor sem érdekelte, inkább csak az ágyában lefeküdt. Sétálgatni sem akart. Nappal sokat aludt, éjjel meg aktív volt, nem hagyta pihenni a gyereket sem. A kezelések ellenére nem javult az állapota, inkább lassacskán romlott. Az eredeti kicsiny agylágyulási folt egyre nagyobb lett a röntgenfelvételen.

Egyik hajnalban kiosont a szobából, felöltözött télikabátba, pedig kánikula volt és haza akart menni. Dörömbölt az ajtón, hogy engedjék ki. Egy téli hajnalon, véletlen a zárban felejtették a kulcsot és hálóingben kiszökött a lakásból. A rendőrség találta meg, összefagyva egy buszmegállóban, miután a környék utcáit végigpásztázták. Az is hajnalban volt - mikor a gyerek a fáradtságtól már mélyen elaludt, - hogy feltört 8 tojást, elővette a gyúrótáblát, a cukrot, a lisztet, kizsírozta a tepsit, a hűtőből mindent kipakolt, mert nem találta a túrót. Túrós lepényt akart sütni. Hiába mondták neki, hogy éjjel van és nincs is túró. - Hazudtok, eldugtátok előlem! - kiabálta. A gyerek nyugtatót akart a szájába tenni, de kiköpte és a pohár vízzel szemközt öntötte. A mentősök fogták le, hogy az orvos nyugtató injekciót adjon neki. Egy éjjel széthasogatta az ágyneműjét. Sokszor kereste a testvérét, akit közben eltemettek, de ő ezt nem fogta fel.

Így ment ez három éven keresztül. Ekkor jött egy újabb agyi katasztrófa. Nem élte túl. A kilencvenedik évében volt.

A gyerek mindvégig becsülettel ápolta, tisztességgel eltemettette és reméli, hogy a túlvilágon találkoznak.

Ilyen ez a világ, az élővilág. A mi világunk.