TÁTRAI S. MIKLÓS NOVELLÁI

A küldetés

Minden nép történetében vannak olyan események, amelyekről szándékosan, vagy a véletlenek szerencsétlen
egybeesése miatt, nem maradnak fent minden kétséget kizáró írásos emlékek. A valóság pontos megismerése így egyre
nehezebbé, sokszor lehetetlenné válik. A történészek kutatásaikra hivatkozva dolgoznak ki elméleteket,
feltételezéseket, amelyek sokszor ellentmondanak egymásnak. Ez végtelen teret nyit a képzeletnek! Még az is
lehetséges, hogy a történelmi tényekre épülő írói fantázia áll legközelebb az igazsághoz, ahogy talán az alábbi
történetben is.
A szűk cella rideg kőfalán imbolyogva táncolt a gyenge fény. Égő gyertya állt egy
kecskelábú kisasztalon, előtte fából faragott, kopott feszület feküdt. Az asztalkát a sarokba
tolták az ágy mellé, amelyben sápadt, meggyötört arcú férfi készült a halálra. Nem félt az
elmúlástól. Büszkén és boldogan várta, hogy az Úr színe elé kerülhessen, hiszen egész
életében őt szolgálta. Élete nagy titkát azonban nem akarta magával vinni.
Halk nyikorgással nyílt a nehéz tölgyfaajtó, és egy Domonkos-rendi szerzetes lépett be.
Keresztet vettet, mély részvéttel közelített a haldoklóhoz.
- Hívtál Ottó testvér! Mit tehetek érted?
- Köszönöm, hogy eljöttél Tamás testvér. Érzem, már nincs sok hátra földi életemből, és
nagy titkot őrzök, amit most rád bízok! - suttogta halkan a barát, és minden erejét összeszedve
felült - Esküdj meg erre a keresztre, ami az elmúlt három évben megóvott minden bajtól, hogy
híven teljesíted kérésem! Esküdj meg!
- Megesküszöm Istenre, és az üdvösségemre! Megteszem, amit kérsz. Nem mondtál el
mindent a nagy útról?
- Nem! Van valami, amit csak Béla úr tudhat, és most már te. Indulj mielőbb! Tudom, a
herceg kedvel téged, fogadni fog.
- Hallgatlak testvérem!
- Hosszú utat tettem meg! Elmondtam róla mindent, amit fontosnak tartottam ahhoz, hogy
követni tudjatok engem. Mindig jelszavunk szerint cselekedtem: dicsértem Istent, áldást
mondtam, és igét hirdettem. Többször gyengültem el, betegeskedtem, de az Úr mindig
segített. Igazat szóltam azzal, hogy két tenger között húzódó hatalmas hegy aljában
találkoztam olyan emberekkel, akiknek értettem szavát. Magyarul beszéltek, magyarnak
mondták magukat. Barátságosak voltak velem, és amikor a láz ledöntött lábamról magukkal
vittek. Önkívületi állapotban voltam, nem tudom merre mentünk, hány napig utaztunk.
Amikor magamhoz tértem, már az ő táborukban voltunk. Azt mondták: országuk öt napi
járóföldre van, hamarosan visszatérnek oda. Szeretettel vettek körül, meggyógyítottak.
Pogányok, de melegszívűek. Szépek és harciasak, ha kell, kitűnő katonák. Sokat beszéltem
nekik Istenről, a mi hitünkről, országunkról, királyunkról, Béla hercegről, életünkről.
Figyelmesen, érdeklődve hallgattak. Hitték szavaim, vágyakoztak a távoli testvérek után.
Arról beszéltek, hogy egyesülve hatalmas erőt alkotnánk, legyőzhetnénk a kunokat,
mongolokat, és mindenkit, aki ellenünk tör.
- Ez nagyszerű! Miért nem beszéltél erről? Nem kell titkolni!
- Várjál Tamás! Kérlek, ne szólj közbe, érzem: fáradok.
- Bocsáss meg testvérem!
- Volt ott egy bölcs öregember. Azt beszélték róla, száznál többször élte már a tavaszt.
Táltos, a jövőbe lát. Egy napon magához hívott. Étellel, itallal kínált, majd azt mondta,
mielőbb térjek haza, mert itthon szükség lesz rám. Meggyújtotta szent tüzét, ősi szokásaik
szerint birka lapockát dobot a parázsba, és még valamit, amitől furcsa füst szállt az égbe.
Azután kivette a csontot, leült elé a földre. A tűz égette rovátkákat, a korom vonalait, a hamu
elrendeződését nézte, majd szemét behunyta, imbolygott, hajladozott, és mintha szellemekkel
lenne kapcsolatban, jóslatot mormolt. Fiatal királyt látott nagy hegyekkel körbefogott
országában, aki felett fekete felhők gyülekeznek. Szitok, veszekedés hangját hallotta. Sötét
folyam zúdult országára napkelet felől, a hegyek közül, gátakat, fákat, sziklákat sodort el,
nem lehetett megállítani. Lángoló szekereket látott, királyi palásttal borított véres testet, halott
katonákat, kihalt pusztaságot, füstölgő romokat. Aztán egy királyt a tengerparton, aki fehér
galambot enged az égbe, és visszatér felépíteni lerombolt országát.
- Te érted ezt testvérem?
- Mindegy az, hogy te, és én mit értünk ebből. El kell mondani Béla úrnak, majd ő tudja, mit
tegyen. Van még valami, talán ettől is fontosabb. Magammal hoztam egy fiút. Tizenkét éves,
az egyik vezér gyermeke. Karja még gyenge ahhoz, hogy felnőtt, harcedzett férfiakkal vívjon,
de úgy lovagol, és úgy bánik az íjjal, mint legjobb katonáink. Nagyon okos, sokat tud népéről,
azonnal befogadta Isten igéjét. Nagyszerű vitéz, vagy tudós lehet belőle Béla úr udvarában,
mert oda kell vinned. Ezt kívánta az öreg táltos. Csak a herceg tudhatja, hogy a fiú a vére,
mert ő is a nagy Ügyek fejedelem leszármazottja. Álmos és Árpád rokona. A fiút Etéjnek
hívják, ahogy Álmos vezér dédapját. Ott volt a jóslásnál, talán még többet is megértett, mint
én. Velem akart jönni. Isten mellett neki köszönhetem, hogy visszatérhettem. Egész úton
segített, támogatott. Anyám házába vittem. Ott megtalálod, vár rád. Együtt menjetek
Erdélybe. Senki nem tudhatja ki ő, csak Béla herceg.
- Ottó testvérem, hogyan állíthatnám a hercegnek, hogy a fiú a vére? Hogyan hihetünk egy
öreg pogánynak? Hogyan vigyek a herceg elé egy pogány fiút?
- Nem figyeltél rám! - vált egyre erőtlenebbé a barát - Nem azt kértem, hogy ezt állítsd,
vagy bizonygasd, hiszen hogyan tudnád megtenni. Csak mondd el, amit hallottál tőlem. Ma
még nem tudhatjuk, lesz-e fia Béla úrnak, hiszen eddig csak lányokkal áldotta meg az ég. Etéj
okos fiú, jó megfigyelő, ismeri a múltat és jelent. Nem pogány már, útközben felvette a
keresztséget. Szólítsd Péternek. Ő majd elmondja a hercegnek... - hanyatlott le Ottó feje, és
nem tudta folytatni a mondatot.
- Mit fog elmondani? - kérdezte megrendülten, és lemondóan Tamás, mert jól látta,
rendtársa már soha többé nem fog megszólalni. Az úr 1234. évében lelke a mennyországba
szállt.
Béla herceg örömmel hallgatta Tamást, és szeretettel fogadta Pétert. A barátot megeskette,
hogy mindaddig, amíg erre ő engedélyt nem ad, senkinek sem mondhatja el Péter
származását. Nagy tervei voltak a fiúval. Nem katonát, hanem tudós férfit akart, akinek fontos
szerepet szánt a kereszténység és a magyar királyság hatalmának keleti terjesztésében, az ott
élő magyarság megnyerésében. Tartott az irigy, áskálódó báróktól, akik képesek lennének a
fiú ellen szövetkezni, ezért volt fontos a titok megőrzése. Pétert Gyulafehérvárra küldte, és
Rajnald püspök gondjaira bízta. Szigorú parancsban határozta meg, hogy nagyon vigyázzanak
rá, testben és lélekben egészséges, nagy tudású embert neveljenek belőle.
Hét év telt el Ottó hazatérése és halála óta. Az öreg táltos jóslata kezdett félelmetes
valósággá válni. Béla király feje felett sötét felhőként gyülekezett néhány főúr haragja,
ellenkezése, a királyi hatalom megtörésének szándéka. Mongol seregek fekete folyamként
zúdultak az országra. Elsöpörték a hágókba épített gátakat, öltek, raboltak, gyújtogattak.
Nehezen állt össze a sereg, amellyel az ellenség elé vonult. A Sajó hídjánál lezajlott első
összecsapások sikerei sok bárót és vezért elbizakodottá tettek. Nem hittek az ellenség éjszakai
támadásában, amely így felkészületlenül érte a szekérvárban táborozó katonákat. Kálmán
herceg, és Ugrin érsek templomos lovagokkal megerősített csapatai hősiesen védték a hidat,
de a folyón hihetetlen módon átkelt mongol csapatok váratlanul rázúdultak a magyarokra. Két
tűz közé kerültek. Batu kán előrevont ostromgépei sziklákat, köveket, gerendákat lőttek a
táborra, záporoztak a nyilak, repültek az üszkös csóvák, lángoltak a szekerek. Már senki nem
volt képes vezetni a magyar sereget. A menekülő katonákat kegyetlenül gyilkolták a gyors
lovaikon száguldó mongolok. Az ellenség megtévesztésére - válogatott vitézekből - kisebb
csapatok törtek ki királyi zászlókkal, vezetőjük díszes, királyi öltözetben, hogy magukra
vonják az üldözőket. Hősies, önfeláldozó küzdelemben mind elvesztek. Összeszabdalt, véres
királyi zászlókat és palástot sodort a szél a folyóba. Béla hűséges katonái észak felé utat
törtek, szerény kíséretével elérte Diósgyőrt. A király megmenekült, de nem volt megállása
üldözői elől.
Az úr 1242. évének tavaszán, Béla király Trau várában végre jó híreket kapott. Kádán kán
csapatai felhagytak az ostrommal, visszavonultak, és a mongolok elhagyták az országot. A
király a kápolnában térdre borulva, könnyek között mondott köszönetet az Úrnak, és
fogadkozott az ország újjáépítésére. Nem feledkezett meg az öreg táltos jóslatáról sem, a
tengerpartról égbe küldött fehér galambról. Margit lányát Isten szolgálójának ajánlotta. Az
esti ima után Pétert hívatta. Együtt menekültek a muhi pusztáról, ahol Rajnald is életét
vesztette. A püspök nagyszerű munkát végzett, kiváló férfit nevelt Péterből. Igaz keresztény
lett, de tisztelte ősei hitét. Mélyen meghajolt a király előtt, majd ráemelte tekintetét, és úgy
hallgatta parancsát, mintha Isten igéje szólna hozzá.
- Súlyos felelősséget érzünk elpusztított országunkért. Jóvá akarjuk tenni hibánkat, minden
erővel azon leszünk, hogy népünket újra felvirágoztassuk. Már nincs erőnk és módunk kelet
felé terjeszkedni, más feladatot kapsz. Emlékezz néped múltjára, az óhazádban hallott
mondákra, hallgasd meg a még élő öregeink, regöseink elbeszéléseit, kutasd a népünk
történetéről szóló iratokat. Mindent tegyél meg annak érdekében, hogy elkezdhesd megírni a
magyarok történetét. Azt akarjuk, hogy az, aki majd olvassa évszázadok, évezredek múlva,
pontosan lássa: csak összefogva erős a magyar! A széthúzás, a vita, az önös érdekek
szolgálata, ellenségeinket erősíti. Nem akarjuk, hogy nagyszerű műved hozzánk kötődjön,
mert méltatlanok vagyunk rá. Mindent úgy készíts, mintha az dicső nagyapám, III. Béla király
parancsára készülne. Nevedet egyszerűen csak "P-mesterként" jelezd. Talán majd egyszer, a
hálás utókor úgy emleget: Anonymus.

Minden jót neked

András éppen lapozott könyvében, amikor a villamos nagyot zökkent. Önkéntelenül
felpillantott és észrevette, hogy az ajtó mellett álló kreol bőrű idősebb férfi őt nézi. Kevesen
utaztak a villamoson, lehetetlen volt félreérteni a fürkésző szemeket. Gyorsan lehajtotta fejét,
mintha tovább olvasna. Nem akarta elárulni, hogy azonnal felismerte Ferencet. Számolni és
emlékezni kezdett magában. Ezerkilencszázhetven, Balatonlelle. Annak bizony már
negyvennyolc éve.
Ragyogott a nyár a Balatonon. A lellei kemping zsúfolásig megtelt, valóságos művészet volt
egy-egy helyet találni az újonnan érkezőknek. Ez nem is sikerült mindig, többen távoztak
csalódottan. Magyarok és szlovákok voltak többségben, mellettük csehek, lengyelek, németek,
sőt néhány dán és olasz fiatal is sátorozott. Andrást Jóska hívta el, aki a valutapénztárban
dolgozott, és olyan valóságos, vagy elképzelt kalandokról mesélt, aminek nem lehetett
ellenállni. Reménykedtek abban, hogy Lajos bácsi, a nagyhatalmú gondnok, majd szemet huny
afelett, hogy szabályos bejelentkezés, és fizetés nélkül húzza meg magát a szolgálati sátorban.
Az események a vártnál is jobban alakultak. Lajos bácsi valamiért megharagudott Ferire, és
felmondott neki. Az elsőéves egyetemista fiú egyike volt a három sorompósnak, a belépő
vendégeket fogadó és útbaigazító diákmunkásoknak. Elfogadhatóan beszélt oroszul, németül,
és állítólag olaszul is. Később bebizonyosodott, hogy ez nem állt messze az igazságtól. Józsi
gyorsan beajánlotta Andrist a helyére. Orosz és német nyelvtudást állított róla, amit az öreg
ellenőrzés nélkül elfogadott. Szüksége volt a gyors megoldásra. Az orosszal nem is volt
probléma, a némethez azonban erős empátia, türelem és a pantomim művészet szeretete
kellett a másik féltől. Feri nem haragudott a történtekért, azt azonban természetesnek
tekintette, hogy addigi szolgálatai fejében térítés nélkül használhatja a szolgálati sátor egyik
fekvőhelyét. Lajos bácsit, aki bár szigorú rendet tartott, szívtelenséggel nem lehetett vádolni.
Maga is ábrándozva nézegette a fürdőruhás lányokat - olykor-olykor nem is eredménytelenül
próbálkozott a kalandra vágyó, kevésbé mutatósabbaknál -, ezért megértette, hogy Ferenc
nem tud elszakadni ettől a paradicsomtól. Persze nem is akart. Munkáját már unta, a váratlan
szabadság sokkal jobban tetszett neki, különösen úgy, hogy jó barátságba került három olasz
fiúval. Szemmel láthatóan, és füllel hallhatóan megértették egymást. Az olaszok nem csak
elfogadták, megkedvelték, de csaknem teljes értékű tagként fogadták be a csapatba.
Olyannyira, hogy néhány nap után Feri már olasznak adta ki magát a lányok előtt, ami abban
az időben óriási csáberőt jelentett. Amúgy is jóképű, kreol bőrű fiatalember volt, nem
kételkedtek benne. Az olasz fiúk autóval jöttek, vastag pénztárcával, vidáman teltek a napok
társaságukban. Feri határozottan élvezte, amikor lányokkal ismerkedtek. Pontosan értette mit
beszélnek róla, róluk, melyiküknek kinél van nagyobb esélye, és értesüléseit híven megosztotta
hálás barátaival. Nem unatkoztak, a nemzetközi társaságban mindig találtak kevéssé gátlásos
lányokat.
Andris is jól érezte magát. Általában éjszakára osztották be, ami azt jelentette, hogy este
tíztől, reggel hatig kezelte a sorompót, szabályozta a ki- és belépést. Ha nem volt forgalom
szundikálhatott, ha jöttek-mentek a vendégek, akkor általában borravalót, cigarettát kapott.
Napközben azt csinált, amit akart. Szórakozott, fürdött, udvarolt. Segített Juci néninek, a
negyvenes éveiben járó asszonynak, aki zöldséget, gyümölcsöt árult a kempingben. Nem csak
szívességből, kereset kiegészítésnek tekintette ezt a munkát, amit Juci másként is szívesen
honorált volna. Persze ez akkor, gyönyörű fiatal lányok közelében érthetetlennek, Erika
felbukkanása után pedig lehetetlennek tűnt. Erika hosszú fekete hajú, világoskék szemű, bájos
arcú lány volt. Nem kellett fürdőruhára vetkőznie ahhoz, hogy formás lábai, gömbölyödő
idomai megbabonázzak a fiúkat, de még a felnőtt férfiakat is. Tizenhat évesen tisztában volt
ezzel. Ápolónőnek tanult, a kórházi gyakorlatok sok mindent megmutattak, megtanítottak neki,
amiről kortársai csak keveset, vagy semmit sem tudtak. Nem volt könnyelmű, vagy gátlásoktól
menetes, de kacérnak bátran nevezhetjük. Kacérságát játéknak tekintette, és nem gondolt
arra, hogy ezzel másokban sebeket ejthet. Andrást az első napon megbabonázta, és ezt
azonnal észrevette. Tetszett neki a fiú, szívesen fogadta közeledését. Nem érzett szerelmet, de
az érintések, simogatások, csókok jól estek. Már több napja jártak együtt, a fiú bolondult érte,
de tudta, még nem hódította meg igazán a lányt. Kellene valami, amivel imponálna, amit más
nem tud, és ezzel talán elnyerné Erika elismerését. Elpanaszolta bánatát Ferinek, akit szinte
már mindenki csak olasznak ismert. Nagyképűen elhallgatta igazi érzelmeit, úgy tett, mintha
csak egy kalandra, újabb "trófeára" vágyna. Barátja nagylelkű és jónak tűnő ötlettel állt elő.
Azt mondta, cserélje el aznap esti munkáját, és hívja meg Erikát vacsorára a közeli csárdába.
Majd ő is ott lesz aktuális barátnőjével, akinek olaszként mutatkozott be, és majd úgyis
viselkedik. Senki nem fogja megérteni beszédét, amikor majd rendelni akar. Akkor Andris
tegyen úgy, mintha tudna olaszul. Menjen oda hozzájuk, halandzsázzon valamit olyan
olaszosan, és majd eljátsszák, hogy megértik egymást. Ez majd imponálni fog a lánynak. Ne
aggódjon, bármit rendel neki, örülni fog, mintha azt kérte volna. Majd cigarettát is kér,
azután hosszasan mesél olaszul magyarországi élményeiről. Erre készüljön, bár mindegy mit
fog mondani. Csak a városnevekre figyeljen. A számla miatt ne aggódjon, azt majd ő rendezi,
mintha hálás lenne a segítségért. Persze - tette hozzá Feri - azért másnap majd szálljon be a
költségekbe. "Tutto bene per te" mondta, majd Andris kérdő tekintetét látva, lefordította:
minden jót neked!
Erika kellemesen meglepődött a meghíváson, nem kérette magát. Nem firtatta miből,
honnan van pénze erre Andrásnak, úgy gondolta megérdemli, hiszen sokan megtennék
ugyanezt. Eljátszott a gondolattal, ki mindenki hívná őt szívesen, de aztán egy sejtelmes
mosollyal elintézte. A csárdában meglepően kevesen voltak, nem jelentett gondot szabad
asztalt találni. A pincérek nagyvonalúan kezelték a vendégek életkorát, nem firtatták ki
mennyi idős. András és Erika az étlapot nézegették, amikor megjelent barátja egy lánnyal.
Nem volt szép, nem volt csúnya, kicsit butácskának látszott, a célnak pontosan megfelelt. A
mellettük lévő asztalhoz telepedtek. Feri jól játszotta a temperamentumos olaszt, harsányan
hívta pincért, étlapot kért, kérdezett valamit, de értetlenül néztek rá. Megismételte lassan,
tagoltan, de az olaszul nem tudó felszolgáló ugyanúgy bámult. A némettel próbálkozott,
azonban Feri arról hallani sem akart. Kezdett kellemetlen lenni a helyzet. Andris
elérkezettnek látta az időt a cselekvésre. Kicsit remegett a gyomra, belesápadt az izgalomba,
amikor felállt. Azt mondta a pincérnek, majd ő beszél ezzel az emberrel, szerinte valamilyen
különleges cigarettát szeretne. Az "olaszhoz" fordult, és amolyan latinos halandzsával,
elképesztően sajátos kiejtéssel megszólalt: "Bonaszeraszinyor! Puo aló minó?" Ferinek nagy
önuralomra volt szüksége, hogy fel ne röhögjön. Az első mondat is messze volt a tökéletestől,
de a másodiknak az ég világon semmi értelme sem volt. Ennek ellenére hosszan válaszolt rá,
és többször hangsúlyozta: "si,si" , "szigaretta". A fordítás nem okozott gondot.
A meglepetés és a siker minden várakozást felülmúlt. Erika el volt ragadtatva, "Nem is
mondtad, hogy tudsz olaszul!" - áradozott. Andris szerényen mosolygott, és bíztatta Erikát,
fogadják el az olasz meghívását asztalához. A fiú önbizalma az egekbe szökött és újabb
értelmetlen mondattal megkérdezte, mit rendelhet: "Szinyor! Vando tutto vecsero kramo
majsand?" Ezt már nem lehetett egy elégedettséget színlelő nevetés nélkül megúszni. Minden
a tervek szerint haladt, azaz, majdnem. A vacsora, a beszélgetés és tolmácsolás rendben ment,
a két lány nem vette észre a turpisságot, a pincéreket pedig nem érdekelte. András sem vette
észre, hogy Erika és Feri pillantása gyakrabban és hosszabban találkozik egymással, mint
amit a helyzet indokolna. Azt pedig végképp nem tudhatta, hogy Erika azért mosolyodott el,
mert érezte, hogy Feri lába az asztal alatt gyengéden megérinti, majd simogatja.
András teljes sikernek vélte az estét. Biztos volt abban, hogy jól játszotta szerepét,
imponált Erikának, sikerült meghódítania. A szerelem magas hőfokon lobogott benne. Kicsit
csalódott, amikor vacsora után a lány nem akart vele lemenni a vízpartra, hiszen gyönyörű
éjszaka várta őket. Csókokról, ölelésekről ábrándozott, de hiába. Bizonyára elfáradt -
gondolta - holnap is nap lesz, és még azután is. Nem lett! Másnap, amikor Erikát kereste, csak
jóval kevésbé csinos barátnőjét találta a sátornál, aki irigykedve mondta: Erika elment
csónakázni egy olasszal!
Árnyék vetődött András könyvére. Felnézett, előtte állt Feri, és bizonyára egészen másként
emlékezett a történtekre, mert barátságosan mosolygott, amikor megszólította.
- Ugye te vagy az Bandi? Emlékszel? Ezerkilencszázhetven, Balatonlelle. A kempingben...
- Nem ismerem magát! - vágott a szavába András rezzenéstelen arccal. Elégedetten látta a
késői bosszú eredményességét. Ferenc elképedt, zavarba jött, és a következő megállónál
sietve leszállt. Andrisban megmozdult kisördög, és az emlékezet mélyéből felbukkanó
mondattal utána kiáltott: "Tutto bene per te!"