CSEREPKA ISTVÁN VERSEI
I
A tollak varázsa
Amikor tollat forgatsz a kezedben,ne szégyelld a könnyeket a szemedben.
Írj a születés
boldog pillanatáról,
anya gyermek meghitt
kapcsolatáról.
Hirdesd, hogy a
gyermekáldás ajándék,
egy csodálatos
mindenható szándék.
Formázd meg a
cseperedés világát,
gyermekek áhítatos
esti imáját.
Világítsd meg a
lázadó kor hibáit,
amit néha az élet
torz képe irányít.
Dicsérd a szerelem
örök értelmét,
az emberi élet
halhatatlan érzelmét.
Tanítsd az együtt
élés szabályát,
kapcsolatok
felhőtlen varázsát.
Mutass utat a
megbocsájtás felé,
állj mindig
egyetlen párod mellé.
Harcolj az
igazságosság oldalán,
hajts térdet a
békesség oltárán.
Hittel alkoss jót
és maradandót,
igaz szeretetben
örökkévalót.
Fogadd el az elmúlás
érkezését,
tested lelked
lassuló fékezését.
Vésd kőbe a végzet
egy állomás,
földi létezésünkről
egy vallomás.
Az örök Istennő
Varázslatosan szép
Fekete-erdő,
csodálatos kis Duna
tőled eredő.
Csurog a fodros
hableány lelkesen,
csobogva hömpölyög
zöld réteken.
Hegyek között
kanyarog, elönt völgyeket,
mindkét parton
elbűvöli a tölgyeket.
Lágyan iramlik
medrében nőies vére,
milliónyi vad folyó
rajong érte .
Útját kíséri
szerelem, derű és bánat,
kecses alakja
senkinek sem fordít hátat.
Keringőt lejt a
szépséges kék Duna.
boldogan hívja őt
táncra Pest és Buda.
Őszinte szerelmet
vall neki Budapest,
kikosarazott marad
az álmélkodó Bukarest.
Az uszályok táncát
a tiszta víz felett,
földanya teremtette
ezt a végtelen teret.
Átkanyarogja a
megtört vén Európát,
nem felejti a magyar
hegedűk hangját.
Látja már a
hatalmas Fekete-tengert,
hullámain Isten
lebeg, ringat sok embert.
Szerteágazó
torkolata most célba ér,
anyai gondoskodása
habjaiban örökké él.
Est a Tiszánál
Egy tikkasztóan meleg nyári nap végén,kedvesemmel sétálunk a Tisza part mentén.
Vadludak húznak el
felettünk az égen,
hangjuk visszhangzik
az árnyas réten.
Alakjuk vibrál a
lenyugvó fényben,
árnyjáték siklik
a suttogó révben.
Szürkület
uralkodik a móló felett
bűvöl a sötétség
a szín varázsló helyett.
Pihen a komp,
hullámok mossák tatját,
holdfénynél
vigyázza a kikötő partját.
Egy őszinte érzés
a szívembe hatol,
mikor párom a
színes virágok fölé hajol.
Életem, szépségem,
Emike hitvesem,
örökkévalóság
küldötte vagy, a mindenem.
A szerelem megérint
csodálom alakját,
nézem és bámulom
a mindenség asszonyát.
Reám néz, szemében
csillagfények égnek.
kérem bocsásson
meg nekem, a férjnek.
Mikor megbántom
Isten engem megbüntet,
Ő mégis mindennap
elnézően kitüntet.
A törékenységnek
töretlen mintaképe,
neki nincs kényelmes
saját hintaszéke.
Szorgalmas munkáját
lefesti az élet,
család, gyermekek,
unokák alkotják e képet.