BERECK IMOLA VERSE

Hivatásom

Előbb finoman mutatnak: Ne arra menj!
Csendes hangok suttognak: Ne tedd!
Nem utad, rossz az irány! Lehet kár,
de ne feledd: ott csak kárhozat vár.

Majd háborognak, intenek: Ne azt!
Fülembe duruzsolnak: hagyjad!
Intelem és féltés, ha visszatarthatna!
De csak megyek, rohanok a bajba.

Akadályt ontanak, zúdítanak. Utam zárnák,
De újult erővel robogok tovább
a vesztembe, egy örök sötét verembe,
a végére, a menthetetlen életbe.

És bár ezer intés óvott, védett talán,
hideg szobában végzem árván;
remélve, nézeteim felismerik,
mély érzéseim komolyan veszik.

Mert kellenek a jelek, a gondolatok,
még ha háborog is, én így alkotok.
Mond, ösztönöz vagy felkavar,
az öröknek élne minden szavam.