LAJKÓ GÁBOR VERSEI

Magány

Csendes az erdő,
néma a rét is.
Álmaim őrzöm
éberen én is.

Szótlan az éjjel,
nézem a pókot,
rezdül a háló,
őrzi a gondot.

Nincs kivel osszam
most a magányom,
gyűröm a párnám,
fekszem az ágyon.

Madárdal

Vége van íme az esti magánynak,
hajnali éneke szól a madárnak.
Zengi a dallamot, árad a hangja,
hallja az állatok apraja- nagyja.

Járja a táncot a hangya csak egyre.
Lám, a tücsöknek is éled a kedve.
Kész is az erdei népi dalárda,
dalt fütyül újra az éji madárka.

Éjjel

Alszik a rét, alszik az ég,
alszik a csillag az éjben.
Horkol a szél, zöld falevél
elpihen ágakon éppen

Pilled a hold, csukja szemét,
durmol az éjjeli felleg.
Szunnyad a gond, anyja ölén
álmait éli a gyermek.