DEÁK MÁRIA VERSEI
Tiszai nyár
Páraködökben, suttog az áloméneket sír a felkelő nap.
Eszmél a hajnal, vén Tisza-parton
ébredő fénye játszik a lanton -
szerelmes szívvel téged vidít!
Ábrándos
reggel, hullámok tánca
napsugarától
aranyló víz.
Csónakot
ringat, pendül a hárfa
angyali
dallam a lelkem tárja -
tilinkó
hangja szívemhez ér!
Illatát
rejtem, el ne feledjem
emléket
zár a szív és a szem.
Melódiáját
magammal vittem,
majd
mélabúban elővehessem -
szép
Tisza-partról nyár vigaszát.
Maradj velem
Elválni tőled oly nehéz.
Füledbe súgom,
szeretlek.
Arcodat simítja most a kéz,
Édes szerelmem,
Ne
tedd meg!
Maradj velem,
karomban hadd tartsalak.
Maradj
velem,
hisz oly kevés már a nap.
Lehunyt már az élet
dele.
Találkozásunk alkonyat,
ne bánja senki se.
Lenyugvó
napsugár melegén,
lobbanjon szikrát a
Te meg Én.
Valaki vár
(rímtelen tavasz)Habzanak
már a felhők, az úton
pocséta
marad, s földbe vájt kátyúban
kacagva,
zápor veri fel a port,
víztükör
csillan, kacsint az ég felé.
Tavasz
jön újra, és a szív zenél
apró,
lüktető ütemre ver, zörej
az
érfalon dobog, éled a vágy
ösztönök,
új nász, vonzás, valami hív.
A
rét virul, lábad alatt virág,
izgága
bokrétát köt a szenvedély
melledre
tűzi a remény fájó
ékszerét
és a föld savanyú szagát.
Talán
idén rád talál, talán a szél
viszi
majd híredet, a fellegek
felett
sóhaj, rebegve száll, szeretni
hív
a kikelet, halld - valaki vár.