MÉSZÁROS SÁNDORNÉ VERSE
Csendben merengve
Ülök a gépem előtt a szobámban,
Csend borul az egész világra.
Testem elvész, csak lélekben élek,
Midőn magamról, s az életről
mesélek.
Egy dolog, mit ilyenkor remélek,
Csönd vegyen körül, hogy átéljem,
S kiadhassam, mit szívem,s lelkem
rejt,
Mert bennem ezer bús emlék dereng.
Aztán, hogy leírtam, elhagy a
komorság ,
átveszi helyét a végtelen boldogság.
Mintha súgná valaki a végtelenből:
Ne siránkozz, építeni, nem rombolni
jöttél!
Mit ér, ha bánatod a világnak
átadod?
Csak a szép dolgokról kell mindig
szólanod!
Hisz olyan ember vagy, ki mindig átlép
a bajon,
Családodnak ezt kell örökül
hagynod!
Lelked maradjon oly szép, mint egy
virág,
Mely elűzi a világ összes durva
zaját.
Ne hagyd, hogy a dolgok csak
történjenek veled,
Irányítsd sorsodat, s az ég kegyes
lesz veled!
Most e méla csöndben szép zenét
hallgatok,
S a világ magasztos dolgaira gondolok.
Nincs nagyob dolog egy szerető
családnál,
Többet ér ez minden világi csodánál!