G. OROSZ PIROSKA VERSEI

Merengés

Úgy ragyog fel nékem
az éjszaka fénye,
mint egy üstökösnek
szelíd messzesége.

Bámulom az eget,
elmerengek rajta,
melyik csillag lehet
sorsom alkotója.

Talán az a kicsi
ott a messzeségben,
vagy amelyik némán
ragyogott elébe.

Holdas éjszakának
bámulatos csendje
merengéseimnek
fényekből szőtt éke.

Csodás csillogásuk
képzeletem járja,
ilyen volt szemednek
ezüst ragyogása.

Néma a sétány

csak az idő játszik a képzelettel.
Olyan az egész, mintha kísértet volna,
átjárja a fákat derűs mosolygása.
Búsulni illene a temető láttán,
vagy csak megtorpanni a jelenség láttán.
Csábító színjáték a temetőúton,
megvillan a fény meggyötört lombokon.
Átölel a fény, átölel az árnyék,
az ajkam néma, emléke fáj még.
Csöndben ülök egy kis padon,
átlép az idő a gondolaton.
Milyen illékony is a boldogság!
Még látom kék szemednek a sugarát.
Álom volt az egész, egy röpke álom,
mely megpihent a boldogságon.
Csendben felébredt e napon,
és végigvonult a temető sétányon.

 Könnycsepp a levélpapíron

Sok-sok könnycsepp gördült végig az arcomon,
az egyik ott perdült egy levélpapíron.
Egy levélpapíron perdült, melyre neved volt írva,
égő könnycseppjeim bánattal telesírva.
Fekete pecséttel a levél le van zárva,
nem festi színesre az idő elmúlása.
Boldog órák, boldog percek,
mind-mind a múltaké lettek.
Feledni már sosem lehet, amit a szív megszenvedett.
Jöhet egy új, jöhet másik, mégis-mégis a régi hiányzik.
Homály lepi a szememet, nem találok nálad szebbet!