SURMAN LÁSZLÓ VERSEI

I

A tegnapok

Minden pislogásod
Spirálos orsón suhanó filmtekercs.
Az idő fragmentumai közé
Rögzítőoldatba mártott papirusz.
Nevettél a tejútrendszer útvesztőin,
Mert hitted, hogy minden út kiút.
A kapun túl, huzatos útkereszteződés,
Egymásra tülkölő autók.
A kéktelen hétköznapok hálószobáiban
Diszkréten öltözött elhidegülés.
Szemközt, a sárguló tükörben feszülő enyészet.
Felsértett tenyeredben őszülő napok
Rohanó faszilánkjai.

Hiába szorítod ökölbe a kezed,
Már semmi sem ugyanaz.

Tartsátok meg!

(Bari Károly után)

Már ha olvasok, legyen Bari.
KÖLTŐ, nem akárki.
Legyen szemfedél a "Holtak arca fölé".
Átlapozva, morajló tektonikus lemezek közé.
Szóljon rekviem, vijjogjanak a hegedűk téli este
A fekete ajtó előtt.
Zengjenek szerelmes verset
A kardokba öltözött tulipán csokrok,
Vagy "Azt hiszitek"?
Én nem ácsorgok tovább,
Tartsátok meg rozsdás rézkrajcárjaitokat.

Nyárutó

Alápergő virágszirom-felhő.
A fák alatt sárguló vászonlepedő.
Csendkorlát és kőtükör,
Összegányolt papírgalacsin napok.

Üreges, mésztelen csonthegyek.
Beköszön a hold az ablakon:
- eltévedt csavargó.
Belém fonódik a szilvakék idő,
Míglen kisöpör a huzat.