KACSÓ KRISZTINA VERSEI
Jeleket rajzolt valaki a porba
Jeleket rajzolt valaki a porbaa parton éppen oda ülsz
a vízfodrok a lelkedet vasalják simára
eszedbe jut egy sor - valaki már megírta.
Bánatodat aranyfénybe vonja a Nap
labdát gyúrsz belőle, elhajítod
eszedbe jut egy sor - valaki már megírta.
Talpad alatt zizzenek a színes falevelek
kevélységet csiklandoznak le rólad
eszedbe jut egy sor - valaki már megírta.
Láblógatva holdkaréjon ülsz
ezüst fénye lelked lámpása
eszedbe jut egy sor - valaki már megírta.
Esőcseppek vékony patakja
a teher belecsusszan a válladról
eszedbe jut egy sor - valaki már megírta.
Mézédes szavak sorakoznak
ragacsos ízüket érzed a szádban
megédesítik keserű kávédat és hangulatodat.
Jeleket rajzolt valaki a porba
millió vonal perzseli a bőröd.
Jeleket rajzolt valaki a porba
karcos szemcséi között lüktetnek
neked és az utókornak.
Összecsúszott betűk
Az őszi szél hideg fuvallatafelkavarja a fülledt hangulatot
fekete árnyékod meglebbenti a függönyt
érzelmeid súlya a mélybe húzza
hallom, ahogy végig seper a szőnyeg bolyhain.
A másik szobában ülök
a gyertya fénye erősebben világít a Napnál
betűket karcolok a fehér lapra
szinte lüktetnek a szavak.
Éppen úgy, mint a vérem az ereimben,
amit te gubancoltál össze
a szerelmeddel, a vágyaddal
azzal, hogy beléptél az életembe.
Mezítelen testedet bámulom, csókos ajkadat
te vagy az élő vásznam
amire szavakat festek,
hogy ötven év múlva mindenki megtudja
mennyire szerettelek.
Vér színezi a papírt
élő jele létezésemnek vagy a tiednek.
Sziluetted lép az asztalhoz
galacsinná gyúrod a szerelmes sorokat
csikorogva csúsznak össze a betűk
belőled és belőlem csak ez marad az utókornak.
Parányi pont
Parányi pont vagyok a körforgásbaneleje és vége nem ér össze
szavakat varázsolok betűkből
vagyok, voltam, leszek a jövőben
egy korban
ahol a verseim lélegeznek helyettem
szerelmes sorok simulnak egymásba
nem nyugszanak bele az elmúlásba
utat vágnak egy másik korba
ahol én már nem leszek
csak a jelek
a végtelen betűk szólánca
a bőrödre tapadó szavak kavalkádja
ujjaddal érinted a vad, a szerelmes,
a dühös, a fájó mondatokat
kívülről is látod sejtjeid táncát,
izmaid játékát
szíved dobbanását,
ahogy némád olvasod
egy letűnt kor költőjének
verejtékes, könnyes,
játékos, pehelykönnyű,
ólomsúlyú munkáját.