SZEDŐ TIBOR (DŐSZE) VERSEI

Gyász gyertyái sírnak

Zord halál ragadott el tőlem,
kereslek múltam perceiben.
Kifordítom árva lelkem,
tisztán látlak emlékeimben.

Karod ágként ölelt engem,
bimbózó érzelmed kifakadt.
Testedbe örömet leheltem,
kacajod fülembe ragadt.

Mosolyod hagytad itt nekem,
Tőled kaptam életruhám.
Keresem elveszett hitem,
nagyon hiányzol, Édesanyám!

Mindennap vigyázod léptem,
törékeny, hűs kezed fogom.
Lényedet magamba rejtem,
könnyem képedre hullatom.  

Bölcsességek az élethez

Te vagy saját magad festménye,
tán a sors írja meg, át életed.
Olykor fakul, majd élénk arcod fénye,
fiatalon könnyed, idővel döcögő lépted.

Te vagy önkritikád tiszta tükre,
ne sanyargasd hiába a lelked!
Negatív elemeket akaszd szögre,
vedd le válladról nehéz terhed!

Te vagy gondolataid pásztora,
terelgesd jó útra őket!
Legyél nyitott egy kedves szóra,
hessegesd el a gondfelhőket!

Te vagy sikered kovácsa,
élj önmagaddal békében!
Ne üssön a kudarc korbácsa,
legyen rend szívedben, lelkedben!  

Te vagy!

Arcod szirmát tépegetem,
szerelemvirágom Te vagy.
Boldogságom hűs ölébe hintem,
illatod verejtéke nyomot hagy.

Szemed ablakát nyitogatom,
pásztázod mellkasom hegységét.
Te vagy csörgedező patakom,
formálod mélyülő medrét.

Te vagy utam macskaköve,
naphosszat Rajtad sétálok.
Hűséged szívem ölelő öve,
ha hiányzol, Rád gondolok

Mosolyom fényvarázsa Te vagy,
lágy ujjad rajzolja énrám.
Ajkamon örök nyomot hagy,
kivirágzik Általad lélekfám.