Csongor Andrea versei
A MARADÁS ZSOLTÁRA
Az eget kifeszíthetem, mint sátrat,
szelek szárnyán szállhatok tova,
a hangos villámot szolgámmá
tehetem,
és enyém lehet a hegyek minden
orma.
Az ég egyik szélén ébredek,
és átérhetek a másikig,
mint cserépedényt, magam is
összetörhetem.
Kő-kövön, víz színén, éhkoppon,
üresen,
parlagon, pártában, még egy
kicsit,
hátralékban, árván, magamra,
magnak, sokból egy kevésnek,
vissza,
abba-, alul-, félbe-, hátra-,
Neked,
valahol a bolt és a buszmegálló
között,
a helyemen,
mint pelyva, mit csak a szél
sodorhat,
meg-,
LÉPTÉK
Egyszer
csak becsusszantam a fénybe.
És
villódzik, vibrál, lüktet,
színez,
árnyal, lobot vet,
ködpamacsot
hajt, szürkül, egybefolyik,
víztükrön
táncol, szűrődik,
árad,
bágyad, elhomályosul,
távoli
vörös láthatárt fest
(ferde
pászmáiban porszem csillog).
Lüktetek,
áradok, lobot vetek.
A fal
mellett két zárt arcú fiatal
fehér
bottal tapogatózott egymás felé,
és
megálltak, hogy melyikük kerüljön.
Színemet
se látták, néma árnyként vetültem.
Most
tenyerem a falhoz simítom,
és
kapaszkodok, fülelek én is.
Körülöttem
foghatatlan jelek, száz, ezer,
áradnak,
vibrálnak, láthatárt festenek,
-
egy nálam nagyobb világ neszei.
Csak a
fal biztos.
Az én
láthatárom persze a szélekig ér,
-
vagy csak a szélemig?
VARÁZSVERS ESKÜVŐRE
Ma még: lepkesúly és hangyaboka,
de legyen kutyabaj, és túzokvacsora.
Abrakadabra, dobszerda,
porcicából vasmacska.
Ma még krokodilkönny és békafenék,
de legyen hangyaszorgalom, és katicaderék...
Abrakadabra, dobszerda,
porcicából vasmacska.
Ma még egy fecske, és tíz tyúknyak,
de legyen tücsökmuzsika és hattyúdal.
abrakadabra, dobszerda,
holnapra:
porcicából vasmacska.