Kéki Bernadett verse

Jel nélkül

Mindig bánatos az életük,

Semmiben sincs örömük.

Fiatalként nevüket a padokra írták,

Ma már ezek semmik, csupán csak firkák.

Eltűnnek neveik valahol a porban,

Gondjukat elfojtják minden este borban.

Az összes napjuk ugyanolyan, a munka végtelen,

Érzelmek nélkül életük védtelen.

Egyedül ülnek székén egy bárnak,

A lehetőségekre régóta nem várnak.

Körülveszi őket sokszor embertömeg,

Testük ettől irtózva, verejtékben remeg.

Akarnak valami jót, valami kézzel foghatót,

Hogy elűzzék maguktól az örökös depressziót

Nem jönnek rá, hogy így nem lehet,

Maguk után a jövőnek nem hagynak semmi jelet.