JÓZSA ISTVÁN VERSEI

A HUSZONNEGYEDIK ÓRÁBAN

Apró arcok ártatlan nevetése,
Természetből táplálkozó szabadság
Csak álmainkban él már, elrejtőzve.
A legendák útja nem vezet tovább.

Ezer éves bástyákat döntöttek le
Ingatag falak mögül érdek-ekék,
Hol észre támaszkodtak, hol erőre,
Szabdalták ősi közösségek szívét.

Szerteágazó erős gyökerekkel
Kapaszkodó testeket téptek ketté,
Kényszerlépések fájdalmas kezével,

Sorsokat szórtak szét, mint hamut a szél.
A huszonnegyedik óra közeleg,
Végleg eltűnik, ki színrelépni fél.

A SZÍV SZAVA

Ha akad még szívedben hely, - Egy kevés...
Rejtett zugában hadd bújjak meg csöndben!
Vannak reggelek, mikor az ébredés
Fáj... de a Nap már áttört az éjjelen.

Egy csók, meglehet, nem old meg semmit sem,
Ám a szándék, 'mely mögötte meglapul
Nem ösztön-gyökerű hamis érzelem,
Hanem tűz, mert a szív szavához társul:

Az emberi szeretet tüzes jele,
Ős-bűntől megrontva, tele hibákkal,
Motorja mégis Teremtőnk ereje.

A megbocsájtás nagylelkű hatalma,
Szemben önmagunkkal, az önző árral...
Értékes csillag. Ne hulljon le soha!

CSILLAGPOR

Csillagokat török, nem vagyok gyilkos,
Az éjre figyelek támadást várva,
Sárkányként tüzem forró, de nem gonosz,
Testem nem dobható aljas játékba.

Krisztus útját járom, de nem vagyok szent,
Gyönge lábakon állok a világgal,
Ördögök között nem játszhatok Istent,
Halandóként incselkedem halállal.

Szórom a csillagport sötét mocsárba,
Bőröm bűnjelként fára akaszthatom,
Nap sugarát lángként szívom magamba.

Miért játszadozol halott lelkemmel?
Még véletlenül magához téríted!
Mit kezdesz vele ártatlan kezekkel?